2. Egészségfejlesztés, egészségvédelem, prevenció

iDevice ikon Bevezetés

A Nemzeti Egészségfejlesztési Program, továbbiakban NEP, egy 2004-ben keletkezett, és több évtizedre előremutató, az élet igen sok területére kiterjedő, a kormány által elfogadott dokumentum. Ennek részidős teljesítését a mindenkori egészségügyi kormányzat kíséri figyelemmel, és a szükségszerű változtatásokra javaslatot tesz. Azt gondoljuk, érdemes legalább vázlatosan megismerni a benne foglaltakat, és azokat a feladatokat, amelyeket intézményekre, szervezetekre, és személyekre egyaránt megjelölt. A dokumentumban foglaltak megvalósítása valódi társadalmi összefogást igényel.

Az ismertetést követően a drogprevencióval kissé részletesebben is foglalkozunk, társadalmi a fontossága, valamint a mindenkori ifjúság erős érintettsége miatt.

 


 

A tananyag végén összefoglaljuk az ismereteket. Ezt követően önellenőrzéssel mérheti tudását.