3. Betegségek megelőzése

iDevice ikon Bevezetés

Ebben a fejezetben a betegségek megelőzésével foglakozunk. Fontosnak tartjuk a fiatalok egészségtudatos magatartását. Ennek érdekében már gyermekkorban meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyekkel az oktatási intézmények egységesen beépítik a pedagógiai módszereik közé ezt a nevelési területet is. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az egészséges fejlődés érdekében a fiatalok a biztonságos szexuális életről kellő információval, tudással rendelkezzenek. Azokat a megbetegedéseket, illetve ezek rizikó tényezőit, és megelőzésük lehetőségeit tárgyaljuk ebben a fejezetben, amelyek előfordulási gyakorisága, valamint súlyossága ezt indokolja. Ajánlatosnak tartjuk, hogy mindenki a szükséges és kellő aktivitást fejtse ki a betegségek elkerülése érdekében. Ez nagyban segítséget nyújthat ahhoz, hogy a statisztikai számok lényeges javulást mutassanak, természetesen nem kisebbítve az állam mindenkori felelősségét a gyógyítás területén. Ha későbbi szakmaválasztása során az egészségügyi szakmacsoportban tanul tovább, akkor mindezekről mélyebb ismereteket fog megszerezni. Ha más irányban fog továbbtanulni, akkor az itt szerzett ismeretek segítik majd későbbi élete során az egészségtudatos életvezetésben.

A fejezet végén található önértékeléssel ellenőrizheti tanulását, és az elsajátítás mértékét.