Felépítése

Az elektronikában ellenállásnak nevezzük azt az alkatrészt is, amelyet azért gyártottak, hogy meghatározott mértékű áramkorlátozó képességgel, vagyis ellenállással rendelkezzen.

Egy ellenállás hordozóból, az ellenállást képező rosszul vezető anyagból, kivezetőből és védőbevonatból áll.

A hordozó csaknem kizárólag kerámia. Kisebb méreteknél tömör henger, nagyobbaknál cső, de előfordul a hasáb forma is.

6. ábra
Az ellenállások csoportosítása

A szigetelő hordozóra a vezető részt vékony ellenálláshuzalból feltekercselik (huzalellenállás), vagy vékony rétegben rágőzölögtetik (rétegellenállás). A gőzölögtetett réteg anyaga szén vagy fém, ma már gyakoribb a fémrétegellenállás.

7. ábra
A huzalellenállás felépítése

8. ábra
A rétegellenállás szerkezete köszörülés előtt (a), és köszörülve (b)

Léteznek még SMD (felületszerelt) ellenállások is, melyek mindössze 1-2-3 mm méretűek, és kivezető lábak helyett, fémkontakt réteggel kapcsolódnak a vezető sávhoz.

Névleges értéke és tűrése

Tűrés: a mért érték eltérése a névlegestől, %-ban megadva.

Az 1 kΩ 10% pl. azt jelenti, hogy az 1 kΩ névleges értékű ellenállás valódi értéke 1 kΩ ±10%, azaz 1±0,1 kΩ, vagyis 0,9 és 1,1 kΩ között bármilyen értékű lehet.

A gyártás utolsó fázisában a védőbevonatra az ellenállás értékét kódolva nyomtatják fel. A kód lehet egyszerű (számkód) és bonyolultabb (színkód).

Az ellenállásokat leginkább áramkörökben feszültség és áram értékének a beállítására használják, de vannak speciális ellenállások is. Ezek valamilyen külső fizikai paraméter, pl. hőmérséklet vagy feszültség hatására történő értékváltozás alapján működnek. Ilyenek a hőmérsékletfüggő NTK, PTK ellenállások vagy a feszültségfüggő VDR (varisztor) ellenállások vagy pl. a fotoellenállás.