Összefoglalás

iDevice ikon

A kábel építés-szerelés az egyik legösszetettebb feladata a hálózat kialakításának. Egyrészt a sokfajta technológia, és eszköz, másrészt az egyedi megoldások jellemzik. Erre azért van szükség, mert két egyforma hálózat nem létezik. Megpróbálják mindig a lehető legjobb, legolcsóbb megoldásokat megtalálni.

A hálózat kiépítése három nagy területből áll:

  • alépítmények, kábelcsatornák, támszerkezetek kiépítése,
  • kábelépítés, behúzás, valamint
  • kábelek szerelése.

Az alépítmények két nagy csoportra oszthatók, az egyik a kábel védelmét szolgáló csövek, alagutak, a másik a megszakító létesítmények, melyekben a kábelek kötését, leágazását helyezik el. Az alépítmények nemcsak védelmet biztosítanak a kábeleknek, hanem lehetővé teszik a későbbi bővítést, átrendezést, üzemeltetést. Hiba esetén lehetőség van kábel áthúzására, cseréjére, vagy új szakasz kiépítésére.

Építésénél figyelembe veszik a várható igényeket is, ezért sok esetben a szükségesnél több csövet helyeznek el egyszerre, illetve béléscsövezik az alépítményeket.

A megszakító létesítmény helyének meghatározásánál is szempont a bővíthetőség, de ebben az esetben a korszerűsítés lehetősége, az optikai kábelekre való áttérést is érdemes megvalósítani.

Kábelek fektetésénél a technológiák a hálózattípusok szerint különválnak. A helyközi (gerinc, törzs és vonali) hálózatok esetén az állandóságra, az üzemeltetés feladataira kell kiépíteni a fizikai hálózatot. Az access (hozzáférési és előfizetői) hálózatok esetén a mobilitás, az átrendezhetőség és a kapacitásigény változás a fő szempont.

A kábelépítési technikát nagymértékben befolyásolják a helyi körülmények is. Szántóföldön lehet vakondekés fektetést alkalmazni, városi hálózatban pedig az aszfaltban elhelyezett kábel sem ritka. Ahol más közmű által létrehozott alépítmények találhatók, ott ezek is felhasználhatók a hálózat kiépítésénél. Ilyenek például a metróalagút, a csatornahálózat.

Légkábelek építése inkább csak azokon a területeken gazdaságos, ahol az oszlopszerkezetek már ki vannak építve, vagy lakott területen belül, ahol az alépítmények kiépítése nem lehetséges, vagy nagyon költséges.

A kábeleket ahhoz, hogy működő hálózatot alkossanak, megfelelő struktúrában össze kell kötni, leágazásokat kell megvalósítani, valamint a végpontokat úgy kell megszerelni, hogy a szolgáltatásokat nyújtó berendezések csatlakoztathatók legyenek hozzá.

A kábelek paramétereiből adódóan bizonyos szakaszokon kötéseket létesítenek. Itt nem csak az átviteli tulajdonságok megtartása a cél, hanem a kötések biztonságos elhelyezése is. Erre speciális kötéslezáró egységeket alkalmaznak, melyek környezeti hatásoktól, a betörő víztől megóvják a kötéseket.

A kialakított hálózat már alkalmas arra, hogy a mai követelményeknek megfelelő szolgáltatásokat nyújtsa.