Bevezetés

iDevice ikon

Ez az anyag ismerteti az elektronikus levelezés használatának alapjait.

A modul két részből áll. Az első rész az elektronikus levelezéssel (e-mail) kapcsolatos ismereteket foglalja össze. Megismerkedhet a legismertebb levelezőprogramokkal, s a biztonságos levelezés alapvető tudnivalóit is elsajátíthatja. A második részben a levelezés gyakorlati műveleteit ismerheti meg, többek között a levelek kezelését, karbantartását, címjegyzék használatát. A tananyag megtanulása után levelezőrendszerén keresztül üzeneteket kell tudnia küldeni, fogadni, a levélhez pedig fájlokat fog csatolni.

A tananyag fejezetei szorosan egymásra épülnek, ezért csak az egyes fejezetek ismereteinek elsajátítása után lépjen tovább következőre.

Az anyag gyakorlati jellegű, az ismeretek elsajátításához ezért elengedhetetlen a feladatok számítógépen való kipróbálása.

Az anyag számos kiegészítő ismeretet tartalmaz, amely lehetőséget ad arra, hogy az adott témában a tudását jobban elmélyíthesse.

A terminológiai szótárban megtalálja azokat a szavakat, melyek ebben az anyagrészben újnak számítanak, illetve az idegen szavak, kifejezések magyar megfelelőjét.

A tudásbővítés és a készségfejlesztés megvalósításához sok sikert kívánok!