9. A magyarországi romanika

iDevice ikon Bevezetés

A XI. század végét nagyarányú építőtevékenység jellemzi. A kor fontosabb épületei az I. Géza által alapított váci székesegyház, a garamszentbenedeki bencés apátsági templom, továbbá az a somogyvári Szent Egyed apátsági templom, amelynek alapítólevelét 1091-ben, I. László király jelenlétében fogalmazták meg. László ebben az időben figyelemre méltó politikai irányvonal-változást készített elő: közeledni próbált a pápai párthoz, hogy új, horvátországi hódításaihoz megszerezze a pápai beleegyezést. Ezért St-Gilles-ből hívott francia bencéseket a somogyvári apátságba, melyet valószínűleg temetkezőhelyének is szánt. Az új építészeti felfogás erőteljesen az építészeti szobrászatban mutatkozik meg. Gyakori témája a harc a védtelen ember és az antik mitológiai lények vagy vadállatok közt. Ilyen törekvésekkel találkozunk Székesfehérvárott is. A XII. század elején Székesfehérvárott dolgozó mesterek egyike, aki talán a finomabb belső építészeti részleteket, például szószéket is díszítette, bizonyosan a comói-tó vidékéről érkezett. 1137-ben a király és udvara jelenlétében szentelték fel a Dávid apát által újjáépíttetett pannonhalmi apátsági templomot, melynek csak csekély töredékeit ismerjük.