A XIX. század második harmadában megváltozik a szobrászat helyzete és szerepe. Az egyházi szobrászat egyre jobban háttérbe szorul, az új tendenciák inkább a síremlékszobrászat terén jelentkeznek. De itt is igen ritka az olyan monumentális síremlék, amely jelentős egyéniségnek többnyire fontos templombelsőben állít szabadon álló vagy fali síremléket. Inkább szaporodik a temetőbeli síremlékek száma. Noha ez utóbbiak általában nem emelkednek olyan magaslatra, mint a megelőző korszak reprezentatív síremlékei, mégis, mint a polgári társadalom fokozódó erővel érvényesülő, rangjelző igényének a kifejezői, a szobrászat fontos ágává válnak. Új szobortípus van kialakulóban, amely a nemzethez és főleg a szabadságeszményhez való kötöttségével már eltávolodott a klasszika személytelen tartalmától. Az eszmei igényen kívül a városrendezési szempontok is megkívánták egy nagyméretű szobornak hangsúlyt adó, léptéket megszabó szerepeltetését. Így válik a köztéri szobrászat az egész XIX. század jellegzetes műfajává.

A romantika szobrászata Franciaországban

A jövő útjait erőteljesebben meghatározó egyéniség Francois Rude (1784-1855), talán e korszak legjelentősebb szobrásza. Napóleon híveként. sokáig él Belgiumban emigrációban, de itt nem alkot számottevő műveket. Leghíresebb alkotása, amelyet Párizsba való visszatérése után készít, a Chalgrin diadalívének egyik oldalán elhelyezett, röviden „Marseillaise"-nek nevezett szoborcsoport. A hirtelenség és pillanatszerűség dominál itt, szemben sok más alkotás csendesen elbeszélő, érzelmes jellegével. A romantika kifejezési lehetőségei lényegesen gazdagabbak, mint ahogyan általában képzeljük. És épp azért válhatott oly népszerűvé ez a nagyméretű építészeti háttér előtt kibontakozó szobormű, mert a régi és az új, a szabályos és a szabadosan túlzott, a hatásos és a retorikus elemek keverednek benne.

43. ábra
Francois Rude: Marseilles-szoborcsoport (részlet)

A többi ország szobrászata rövid áttekintésünkben nem kíván külön tárgyalást. Hol továbbélő klasszicizálás, hol - főleg köztéri szobroknál - kissé külsőséges pátosz uralkodik. Csak a század utolsó harmadában érvényesül erősebben az a változás, amelynek csírái már korszakunkban is megtalálhatók. A kor magyar szobrászatát Ferenczy István (1792-1856) munkássága reprezentálja.