1. A műszaki rajz alapfogalmai

iDevice ikon Bevezetés

Már a legegyszerűbb villamos gépek, berendezések is összetett rendszert alkotnak, azaz sok egymáshoz szorosan kapcsolódó dokumentumot tartalmaznak. Ezek szöveges, rajzos, táblázatos dokumentumok lehetnek, amelyeket a villamos berendezés tervezésénél, gyártásánál, üzembe helyezésénél, karbantartásánál, javításánál használunk fel. A rajzi dokumentáció tulajdonképpen a szakemberek eligazodását segíti elő a karbantartások, a javítások végrehajtásához. A villamos rajz oktatásának és tanulásának a célja, hogy a berendezések tulajdonságait, működését a lehető legegyszerűbben, minden szakember számára érthető módon írjuk le, azaz olyan rajzot készítsünk, ami ismert rajzjeleket, kapcsolástechnikai megoldásokat (naprakész szabványoknak megfelelően) tartalmaz. Ennek a két alapvető eleme a rajzkészítés és a rajzolvasás.

Mindenki számára érthető, egyértelmű rajzi leírás csak szabványos ábrázolással valósítható meg. A villamos rajzok kialakítási szempontjait az EN 61082-1:1993 számú Elektrotechnikai dokumentációk készítése című európai szabvány írja elő (1999 óta ez magyar szabvány is). Természetesen minden villamos berendezés elkészítésének alapja az ún. gépész rajz is, amely nélkül nem lehetne az elkészült elektronikus áramkört megépíteni, üzemszerűen működtetni (ház, tápegység, előlap, kezelőszervek stb.). A villamos szakembernek is alapvető szüksége a műszaki rajz alapfogalmainak megismerése, azok ismereti szinten történő alkalmazása. Ezért a tananyag feldolgozása során az első fejezetben foglalkozunk ezzel is.

Napjainkban a villamos berendezések dokumentációja már nem a hagyományos módon, hanem egyre inkább számítógéppel készül (CAD rendszerek). A dokumentációk számítógépes kezelése igényli az ilyen szoftverek használatát. Ilyenek az áramkör- tervező és szimuláló programok, valamint a különféle áramkör rajzoló (működést és mérést szimuláló) és NYÁK tervező programok.(Pl. EWB, EAGLE stb.)