Múltunk

A Centroszet Nonprofit Kft régi dicső múltra tekint vissza.
Szervezetünk 2008-ban alakult, eredetileg szakképzés szervezési feladatok elvégzésére. Azóta a jogszabályok változása, az időközben bekövetkező változások miatt a tevékenységi kör, a tulajdonosok és szinte minden alaposan megváltozott.

Kezdetek

2009-ben egy nagy szabású kutatást végeztünk a szakképzés területén
Kutatás címe: „A legújabb technológiák, eljárások megjelenése, bekerülése az Országos Képzési Jegyzékbe, az egyes szakképesítések tartalmi elemeibe”

A kutatás eredménye egy közel 500 oldalas tanulmány, mely alaposan kivesézte az akkori állapotokat, és lehetőségeket.

Tagiskolák

Az akkori jogszabályok életre hívták a TISZK-eket (Térségi Integrált Szakképző Központ). Szervezetünk alapvetően e célra létesült.

Fő feladatunk az volt, hogy fogjunk össze nem állami fenntartású szakképző iskolákat. Koordináljuk a szakképzési támogatásokat, a fejlesztéseket, a szakmaszerkezeti döntéseknek megfelelő iskolai képzéseket. Ugyanakkor fenntartói jogkörünk nem volt. Gyakorlatilag egy ernyő szervezet voltunk az iskola fenntartók és az iskolák között.

Tagiskoláink listája:

  1. Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium
  2. Flór Ferenc Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium
  3. Innovációs Szakképző és Továbbképző Iskola Központ
  4. Kopint-Datorg Konjunktúra Alapítvány Gazdaságfejlesztési Szakközépiskola
  5. Puskás Tivadar Távközlési Technikum
  6. Számalk Szakközépiskola
  7. Szépmíves Szakképző Iskola
  8. SZTÁV Felnőttképző zRt
  9. Talentum Nemzeti Kisebbségi, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Táncművészeti és Zeneművészeti Szakképző Iskola
  10. Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola
  11. Baross Imre Artistaképző

TÁMOP

A TISZK-es fejlesztések egyik lényeges mérföldköve volt a szervezeti fejlesztés, melyet a pályázat kereteiből valósítottunk meg.

Projekt azonosító:  TÁMOP-2.2.3-07/1-2F-2008-0004
• Projekt neve: “Centroszet – szakképzésfejlesztés a jövőért”
• Projekt leírása:
TISZK szervezet fejlesztése:
– vezetői és tanár továbbképzések
– tananyagfejlesztés
– szoftver fejlesztés a TISZK tagok együttműködéséhez
• Kedvezményezett neve és elérhetôsége: CENTROSZET Szakképzés-szervezési Nonprofit Kft. 1149 Budapest, Angol u. 36.
• Támogatás mértéke: 140.000.000 Ft

A fejlesztésből rengeteg értékes termék, szolgáltatás készült.
A mai napig elérhetők a tananyagfejlesztés eredményei. Ismereteink szerint bár már az OKJ-t kivezették, ennek ellenére a mai napig használják országszerte az elkészített tananyagainkat.

tananyagtár elérhető itt

KMOP

Jellemző volt TISZK-ünkre, hogy a tagok segítették egymást mind szakmai, mint pénzügyi téren.
Ennek jó példája volt az a fejlesztés, melyből a váci Boronkay Technikumnak építettünk egy új oktatási szárnyat.
A beruházás jelentős volt akkori léptékben is, és a mai napig is fontos mérföldkő az iskola és a város életében.

• Projekt azonosító:  KMOP-4.1.1/A-2008-0002
• Projekt neve: „Elektronikai, gépészeti és környezetvédelmi gyakorlóhely infrastrukturális fejlesztése Vácon”• Projekt leírás:
A fejlesztés során Vácon a Boronkay Műszaki Középiskola épületének bővítésével valósul meg a korszerű gépészeti, elektronikai és környezetvédelmi oktatás gyakorlati tanműhelyeinek kialakítása és  oktatási eszközökkel való felszerelése.
• Kedvezményezett neve és elérhetősége: CENTROSZET Szakképzés-szervezési Nonprofit Kft. 1149 Budapest, Angol u. 36.
• Támogatás mértéke: 601 829 065 Ft
• Műszaki adatok:
– Emeletráépítés: 700 m2
– Bővítés: 1500 m2