2.2.1. A központi egység és a perifériák
A számítógép alapvetően két nagy egységből áll: a központi egység és a perifériák. (S ezek is több részre bontandók.) A perifériák, azaz a külső egységek az adatáramlás iránya s feladatuk szerint:
- beviteli berendezések;
- kiviteli berendezések;
- háttértárak.
A képet árnyalja, hogy ismerünk olyan, a számítógéphez csatlakoztatott berendezéseket, melyek egyaránt szolgálnak adatbevitelre, s adatkivitelre is. Ilyen például a modem, de akár egy összetettebb játékkonzol is. S valószínűleg az órájukat tartó tanár is interaktív táblát használ, ami szintén ilyen, kétirányú adatáramlást megvalósító eszköz. Sőt, ha csak az adatáramlást tekintenénk osztályozó szempontnak, ebbe a kategóriába kellene sorolnunk magukat a háttértárolókat is. Ebben a fejezetben csupán felsoroljuk az eszközöket, azok részletes működésével később részletesen is megismerkedünk.
A bemeneti perifériák
A bemeneti perifériák (input eszközök) mindazok az eszközök, melyeken keresztül adatokat juttatunk be a számítógépbe. Ezek segítségével tehát az ember által szokásosan használt jelrendszereket, érzékelt fizikai mennyiségeket és jellemzőket a számítógép által közvetlenül feldolgozható digitális jelrendszerre konvertáljuk (alakítjuk át). Legalább egy, úgynevezett alapértelmezett (default) bemeneti egységre mindenképpen szükség van, e nélkül a számítógép működésképtelen: ez rendszerint a billentyűzet. A ma szokásos operációs rendszerek vezérlését nagyban megkönnyíti egy mutatóeszköz, általában egy egér csatlakoztatása - bár nem lehetetlen, de roppant nehézkes e nélkül a számítógép kezelése.
Ha viszont speciális adatokat kívánunk a számítógépbe táplálni, ahhoz speciális bemeneti perifériákra lesz szükségünk:
- hang beviteléhez mikrofon;
- kép beolvasásához lapolvasó (szkenner);
- álló és mozgókép beviteléhez web-kamera, illetve más digitális kamera;
- különleges alkalmazásokhoz sok egyéb eszköz is alkalmazható: digitalizáló tábla, játékvezérlők (pl.: joystick, azaz botkormány) stb.
A kimeneti perifériák
A kimeneti perifériák (output eszközök) pedig a számítógép által előállított jeleknek az ember által könnyen értelmezhető formában való megjelenítését szolgálják. Mert mit ér a leggyorsabb számítógép, ha az elvégzett műveletek eredményéről nem értesülünk... Természetesen itt is van alapértelmezett egység: ez személyi számítógépek esetén a monitor, bár mint láttuk, régebben inkább a nyomtató volt az, ami ma is szokásos tartozéka a konfigurációnak. De itt is megemlíthetünk más berendezéseket:
- képet jelenítenek meg a monitorokon kívül a kivetítők (projektorok);
- hangokat hangszórókon (fejhallgatón) keresztül;
- vonalas (pl.: mérnöki, térképészeti) ábrákat rajzgép (plotter) segítségével
jelenít meg a számítógép, de használatosak a Braille írást megvalósító eszközök, s még számtalan speciális berendezés is.
Bár előzőleg példálóztunk olyan eszközökkel, melyek mindkét irányú adatáramlást megvalósítják működésük közben, nézzük ezeket rendszerben is:
- vizuális eszközként az érintőképernyő, az interaktív tábla;
- hangeszközként a hangkártya (talán feltűnt, hogy előzőleg csupán a mikrofont, s a hangszórót neveztük meg, holott azok valójában nem közvetlenül valósítják meg az ember által érzékelt jellemző és a digitális jelrendszer közötti konverziót);
- hálózati eszközök közül a hálózati csatoló kártya, a modem.
Rendszerszerűen választottuk külön a háttértárolókat. Ezek feladata, hogy a számítógép által pillanatnyilag nem használt adatainkat biztonságosan tárolja, még az eszköz kikapcsolt állapotában is, hosszú időn keresztül. Bár ezekről is részletesen szól a tananyag egyik fejezete, ám már itt fontos megérteni: az adatok tárolására szolgáló hordozó közeg, illetve az erre a hordozó közegre az adatokat rögzítő és visszaolvasó berendezés nem ugyanaz. Egyszerű példával élve: a boltban vásárolt szakkönyv mellékleteként kapott CD lemez ugyan tartalmazza (hordozza) az adattartalmat, ám annak tényleges megismeréséhez egy CD olvasó berendezés feltétlenül szükséges. Viszont - természetesen - léteznek egybeépített (integrált) berendezések is: leggyakoribb a merevlemezes egység (ha már látjuk a benne lévő lemezt, mely az adatokat tartalmazza, akkor egyúttal búcsúzzunk is el az adatainktól...).