Az autotípia (rácsfelbontás) olyan reprodukciós-technikai eljárás, amelynél az elkészített árnyalatos kép különböző nagyságú, egymástól szabályos távolságban elhelyezett pontokból áll össze. Az autotípia árnyalatai optikaiak, hiszen az apró pontokból felépülő kép csak az emberi szemben áll össze árnyalattá, a valóságban csak fedett vagy fedetlen területek léteznek a hordozón.

Az autotípiai rács legfontosabb jellemzője a rácsállandó, ez azt fejezi ki, hogy egy centiméteren hány rácsvonal halad át. Hagyományosan ez az általánosan használt „hatvanas" rács, ami az angolszász mértékrendszerben 150 lpi-nek (line-per- inch) felel meg.

Ez azért fontos, mert a kép felbontásának szisztémája rokonítható a számítógépes képfeldolgozás során használt pixelgrafikus képek felépítésével, ott is képpontokban gondolkodunk. Az összefüggés a nyomtatásra való előkészítésnél a következő: a képfeldolgozás során a majdani nyomdai rácsfelbontás kétszeres értékével kell dolgoznunk, hogy a nyomaton ne érezzük a „pixeles" jelleget. Ha a Photoshopban az előre beállított lehetőségek közül a „print" opciót választjuk, akkor a létrehozott dokumentum felbontásának az alapértéke is 300 dpi lesz, ami pont kétszerese az általánosan használt 150 lpi-nek. Természetes, hogy a logikát követve, amennyiben flexonyomásra dolgozunk (ahol a rácsállandó általában alacsonyabb), és majdani rácsunk 30 lpi lesz, akkor elegendő a képfeldolgozás során 60 dpi-vel dolgoznunk.

17. ábra

A színes képanyag nyomáskor a szubtraktív alapszínekből, plusz a feketéből áll össze, ahogy ezt már említettük. Képernyőnk ezt a színrendszert mindig is csak közelíteni tudja, hiszen alapvetően RGB színrendszerben működik. Valamelyest mégis tájékozódhatunk arról, mi kerül majd a nyomás során az egyes nyomóformákra, ha beletekintünk a Channels (Csatornák) panel ablakaiba.

Mivel minden egyes szín külön autotípiai rácsot tartalmaz, szükséges az elforgatásuk. Amennyiben ezt nem tennénk, interferencia jönne létre, zavaró alakzatokat látnánk a nyomaton is, miként azt észlelhetjük az ablak előtt fedésben álló függönyök esetében is, ez a hiba a moaré jelensége. 

A rácselforgatás mértéke szabványos, alapállapotban a 18. képen látható értékeknek felel meg. A 19-es ábrán erős nagyításban láthatjuk egy kinyomott autotípia felületét.

18. ábra

19. ábra

A kristályrács, vagy frekvenciamodulált rácsozás (frequency-modulated [FM] screening; stochastic screening) a képsokszorosítás újabb fejlesztése, amely a rácsra bontáshoz képest az eredetihez hűségesebb, árnyalat- és részletgazdagabb és a megszokottnál élesebb nyomatot eredményez. Szemben a hagyományos ráccsal, itt nem szabályos rendben, azonos távolságban elhelyezkedő különböző méretű pontokból álla nyomtatott kép, hanem elszórtan elhelyezkedő azonos méretűekből, amelyek ritkulva és sűrűsödve eredményeznek tónusokat.

A pontok véletlenszerű eloszlása miatt nincs szükség rácselforgatásra a színeknél. Valódi árnyalatos nyomtatásnak is nevezik, minthogy a fénykép szemcsézettségét idéző módon, azaz meglehetős hűséggel adhatja vissza a folyamatos árnyalatúnak tekintett képeredetit. 

Az alábbi két képen a hagyományos (AM) rácsot vethetjük össze a frekvencia-modulált (FM) ráccsal, szintén erős nagyításban:

20. ábra

21. ábra