Az eljárásokon alapuló nyelvekben (strukturált programozás) a program úgy tekinthető, mintha két különálló részből állna: feldolgozásra kerülő adatokból, és műveletekből (más néven eljárásokból), amelyek elvégzik a feldolgozást. A klasszikus strukturált programozás szabályai szerint magát a problémát, a megoldandó feladatot kell átalakítani számítástechnikai modellekké, azaz olyan adatokká és az adatokkal műveletet végző algoritmusokká, amit a megoldáshoz használt számítógép értelmezni tud.

Az 1960-as évektől kezdve egyre több olyan magasszintű, strukturált programnyelv jelent meg, amely hatékony programozási technikákkal látta el a szakembereket. A konstansok, változók, vezérlési szerkezetek egyre összetettebb problémák megoldását tette lehetővé. Ez viszont magával hozta, hogy az 1980-as évekre a programok mérete és összetettsége akkorára nőtt, hogy módosításuk, javításuk hatékonyan már nem volt kivitelezhető. Hatalmas mennyiségű adatokkal dolgozó programkódokban az összetett adatszerkezetek definiálása, tárolása szinte teljesen elkülönült az adatokat feldolgozó eljárásoktól. Azonos adatok értelmezése, megjelenítése, tárolása a programkód teljesen más részében volt leírva. Egyre inkább kezdtek körvonalazódni a strukturált programtervezés korlátai.