A pont-pont közötti távbeszélő összeköttetésből (3/a ábra) gyorsan kialakultak egy-egy kapcsoló központ környezetében a több tíz, több száz, sőt ennél is nagyobb számú előfizetőt magában foglaló helyi hálózatok. Kezdetben ezek nem voltak egymással összekapcsolhatók. Így, ha valaki több központhoz csatlakozó előfizetői csoporttal kapcsolatot óhajtott létesíteni, több távbeszélő készüléket kellett telepíttetnie, amelyek különböző társaságokhoz csatlakoztatták őt (3/b ábra).

Az első központok kialakulását követően néhány éven belül megoldódott a központok összekapcsolásának technikája. Az akkor egyszerűen „átkérőnek" elnevezett áramkörök segítségével lehetővé vált az egy városban üzemelő központok közvetlen összekötése (3/c ábra). Természetesen ezáltal a különböző központú területeken elhelyezkedő előfizetők összekapcsolásának problémája is megoldódott.

Ezzel párhuzamosan (például az Egyesült Királyságban 1882-ben, hazánkban 1889-ben) létrehozták az első, városokat összekötő helyközi áramköröket, az úgynevezett trönk hálózatot, létrejött a távkapcsolás. Létrejöttek olyan központok, amelyekhez nem csatlakoztak közvetlenül előfizetők, hanem a szomszédos helyi körzeteknek az egyikből a másikba menő forgalmát bonyolították le, azaz tranzitáltak (3/d ábra).

3. ábra
A távbeszélő hálózat kialakulása

A nagytávolságú forgalom kialakulása megkövetelte, hogy további területi koncentrációs kapcsolási síkok alakuljanak ki. Ezeket Magyarországon a gyűjtőgóc és a régió sík elnevezéssel illették. A tranzit központokat összekötő áramköröket helyközi áramköröknek nevezték el. A közelmúltban áttértünk a nemzetközi jellegű primer, szekunder sík, központ, ill. körzet elnevezések használatára.