A térlátáshoz az szükséges, hogy a tér a recehártyán képszerűen ábrázolódjék. Ezt a leképezést végzi a szemlencse, amellyel különböző távolságra lévő részleteket tudunk élesre állítani. Bármilyen pont (vonal, ábra, folt, tárgy stb.) akkor vehető észre, ha a pont (stb.) környezetéből eltérő érzetet keltő fény érkezik. Ezek látásának feltétele az is, hogy az eltérő érzetet keltő fény más-más idegvégződést érjen.

Térlátásunk alaptulajdonsága, hogy nem képes bármilyen kis részletet megkülönböztetni. Azt a legkisebb látószöget, amelyen belül nem tudunk megkülönböztetni színingereket, felbontóképességnek nevezzük. Mérések szerint ez a felbontóképesség világosságváltozásra kb. 2 szögperc, a színezettségváltozásra ennek kb. 4-5-szöröse.

A tér minden pontjának a recehártyán megfelel egy pont. De a recehártyakép - mint minden kép -  kétdimenziós. Van magassága és szélessége, de nincs mélysége. A távolabb levő pont - adott esetben - ugyanott ábrázolódik a recehártyán, mint a közelebb levő: az azonos irányból - akár közelebbről, akár távolabbról - érkező fény a recehártyának ugyanazon pontját ingerli.

Hogyan látunk távolságokat, hogyan érzékeljük, hogy valami közelebb vagy távolabb van?

A térhatást több tulajdonság közvetíti, amelyek a televíziótechnika szempontjából is fontosak:

• Két szemmel látunk; a két, egymástól kissé eltérő képet az agy egyesíti, és térhatású képpé dolgozza fel. Ez a térhatású képek alapja is, amikor két különböző helyzetből felvett képet alkalmas berendezéssel reprodukálnak.
• A kép élesre állításából, pontosabban a szemlencse alakjának változtatásából érezzük, hogy egy tárgy közel van vagy távol. Képek reprodukálása esetében ez annyiban érdekes, hogy felvételnél egy adott távolságot élesre állítva, minden más távolságra levő dolog életlenül látszódik.

Szerencsére akkor is érzünk némi térhatást, ha a térnek már csak síkba leképezett optikai hasonmását nézzük. A kép némely tulajdonsága tapasztalatainkból adódóan kölcsönöz mélységet. Ilyen, a televízió szempontjából is fontos tulajdonságok:

• A perspektivikus torzulás (pl.: a párhuzamos sínpár a képen összetartónak látszik);
• A közelebb levő tárgy eltakarja a távolabbiakat (részleges takarás);
• A távolabbi tárgyakat „fátyolosabb" színűnek látjuk (levegőperspektíva);
• A közelebbi tárgyak gyorsabban mozdulnak el a recehártyán (egyenlőtlen mozgás);
• Árnyékhatások.

A szem véges felbontóképessége miatt a túlságosan kicsi képrészleteket nem vagyunk képesek különválasztani egymástól. Folytonos kép érzékeléséhez nem szükséges, hogy a kép valóban folytonos legyen. Állhat tehát pontokból, foltokból stb.; ha azok eléggé kicsinyek, akkor folytonosnak látjuk a képet.

Azt a legkisebb képrészt, amin belül már nem tudunk megkülönböztetni részleteket, képelemnek nevezzük. Így a kép - számunkra - véges számú képrészecskére, ún. képelemre (picture element; rövidebben: a pics element; még rövidebben: pixel) egyszerűsödik.