Kiindulási alapunk az, hogy a térlátás tulajdonságai mellett feltétlenül figyelembe kell venni a tv-technika lehetőségeit. Elsősorban azt, hogy fényelektromos átalakító eszközeink csak síkbeli képet képesek feldolgozni.

Első lépésként - lemondva a valódi térhatásról - optikai lencserendszerrel síkbeli képet hozunk létre, megelégedve azzal a térhatással, ami síkbeli kép esetén kialakulhat.

Hírközlő rendszereken csupán feszültség-idő függvényt (időben változó feszültséget) tudunk továbbítani. Ezért létre kell hozni egy olyan feszültség-idő függvényt, amely egyértelműen jellemzi a képet. Ezt nevezzük képjelnek (videojelnek).

A képet - mint láttuk - képelemekre bonthatjuk. Ezek tulajdonságait - az általuk keltett érzetjellemzők reprodukálásához szükséges feszültséget létrehozva - egymás után sorba vehetjük. Látásunk tehetetlensége miatt a képelemeket nem szükséges egyszerre reprodukálni.

A képelemek feldolgozási (átalakítási, tárolási, továbbítási, visszaalakítási) sorrendje tetszőleges. Lényeges azonban, hogy a kép felbontása és összerakása azonos törvényszerűség szerint történjék. Enélkül ugyanis az egyes képelemek nem a megfelelő helyre kerülnének, a kép „szétesne", az alakhűséget nem tudnánk biztosítani.

A nemzetközileg elfogadott képbontási és összerakási sorrend: a kép végigpásztázása soronként balról jobbra történik, az egyes sorok pedig felülről lefelé követik egymást.

A képet elsősorban tehát sorokra bontjuk.