Beszélgetés, tárgyalás, vagy előadás közben figyeljünk társunk, társaink közreműködésére, megnyilvánulásaira! Fordítsunk figyelmet reakcióira! Közömbösen elnéz? Kissé idegesen dobol az ujjbegyével az asztalon? Várakozón tekint ránk? Néha közbe-közbe vág mondatainkba: Na, folytasd! 

Változik testtartása. Kényelmesen hátradől. Szinte az arcunkig előrehajol. Fel-felpattan az asztaltól. Könyököl, fejét a tenyerébe helyezi. 

Képzeljük magunkat mindig a másik helyébe! Próbáljuk elképzelni, milyen lehet hallgatni minket! Vajon ez, a mostani közlés, ha nekem szólna, mit indítana el bennem? Én helyesnek tartanám ezt, így, ilyen formán? Én nyugodtan hallgatnám? Mit válaszolnék? 

Társunk, partnerünk kérdéseire válaszoljunk, ne csak reagáljunk! Egy néma fintor, egy grimasz, egy szemöldökráncolás félreérthető is lehet. Erősítsük meg reakciónkat verbálisan! 

Vegyük észre, hogy mindenki értékes. Sokszor a fontos közlések halkan, csendesen hangoznak el. Ne engedjük azt, hogy a hangosabb, erőszakosabb emberek elvigyék a prímet, a csapatot. Érvényes ez nemcsak spontán összejövetelre, hanem egy több szereplős tárgyalásra is. Segítsük a halkabb, visszafogottabb, mégis átgondoltabb vélemény érvényesülését! Bár ilyenkor felmerül, ha valami hangos, attól még lehet igaz is.