A kommunikáció folyamatában a kódok közül áttekintjük a verbális, vagyis a nyelvi jeleket is. A nyelvi jelekről szólva tisztáznunk kell először a nyelv és a beszéd viszonyát.

Az emberré válás során a nyelv és a beszéd egyszerre alakulhatott ki. A kisgyerek is a beszéd képességével jön a világra, s ahogy megtanul beszélni, úgy tanulja meg környezetének, társadalmának a nyelvét. A nyelv és a beszéd szorosan összetartozó fogalmak. A nyelvi jelekből a kommunikáció során a nyelv által előírt szabályok szerint mondatokat, szövegeket formálunk, és ez már nem nyelv, hanem beszéd. A nyelvi jeleket a beszédben alkalmazzuk, tehát a beszéd valójában működésben levő nyelv. Tehát ezt úgy foghatjuk föl, hogy a nyelv egy eszközkészlet, és a beszéd ennek a működtetése. Vagyis amikor az emberek egymással beszélnek, akkor beszédüket a nyelv szabályai szerint a nyelv elemkészletéből szerkesztik meg. A nyelv tehát nyelvi jelek és szerkesztési szabályok összessége. Ezek ismerete szükséges ahhoz, hogy a rendelkezésünkre álló nyelvi jelekből a beszédben úgy tudjunk mondatokat, szöveget szerkeszteni, hogy azok a befogadó számára is érthetőek legyenek, illetve ennek a szabálykészletnek az ismerete segít bennünket abban, hogy megértsünk másokat.

A beszéd egyéni jelenség, az egyén alkotja az adott kommunikációs helyzetben. A nyelv közös (kollektív), társadalmi jelenség, amelyet az egyén készen kap, és a beszéd megalkotásakor használ. A beszéd fogalmán természetesen nem csak a szóbeliséget értjük, hanem az írást is.