Ha a terminus körvonalai bizonytalanok is, mégis kétségtelen, hogy a századforduló legelterjedtebb iránya a szecesszió volt. A korban több irány is érintkezik. Azok az eszmei és formai problémák, amelyek a preraffaelitizmusban, az impresszionisták és a posztimpresszionisták japán kultuszában, a francia szimbolizmusban halmozódtak fel, tovább gyűrűztek a szecesszióban is. Hogy a szecesszió mégsem csupán ezek gyűjtőhelye, eklektikus vegyüléke - bár részben az is -, annak az az oka, hogy ellentétben az említett irányokkal, a szecesszió egyetemes stílustörekvés, van építészete és iparművészete is. Szimbolista vagy impresszionista építészetről és iparművészetről nem beszélhettünk - szecessziósról igen. A másik sajátosság: a század utolsó harmadának a legjelentősebb művészeti irányai Franciaországban születtek, ha ki is sugároztak a francia területen túlra, a francia kultúrához kötődtek. Ezzel szemben a szecesszió részben egymástól függetlenül, részben egymást inspirálva csaknem egyidőben alakult ki számos országban. Első önálló stílusa Angliában született meg. A szecesszió építészetének és iparművészetének az egyik jellemvonása épp a helyi, népi tradíciónak a felhasználása volt, a közös elv tehát szükségképp másként realizálódott a különböző országokban: E sokrétűség azonban nem változtat a szecesszió egyetemes jellegén. A szecesszió vágya a homogén stílus megteremtése volt. Ha nem is teljes mértékig, de célját megvalósította. Mégpedig elsősorban azokban az irányokban, ahol egyértelműen az ornamentika dominált. Ugyanakkor egyazon művészeti ágon belül is már kezdettől fogva olyan eltérő irányok érvényesültek, amelyek megkérdőjelezték a stílus homogenitását, és szükségképp a szecesszió felbomlásához vezettek. A múlt század utolsó évtizedében kibontakozó új stílus Európa különböző országaiban más-más nevet kapott. Nálunk és Ausztriában az „elszakadás, különválás" francia kifejezésével (sécession) szecessziónak nevezik. A németeknél „fiatal stílus" (Jugendstil), az olaszoknál egy szecessziós műtárgyakat áruló cég tulajdon neve után „Liberty stílus" (Stile Liberty), a franciáknál „új művészet" (art nouveau), a spanyoloknál „virágos stílus" stb. Mindegyik név egy-egy lényegi vonásra utal. A szecesszió olyan forradalmasító szándékú, a művészetet megfiatalító irányzat, amely határozottan szembefordul a historizálás minden válfajával. Arra törekszik, hogy új, a modern élet lendületét híven kifejező formákat teremtsen, s szabadon áramló formáihoz a növényvilág stilizált motívumait veszi alapul. A szecesszió mindenekelőtt az iparművészetben kifejlődő mozgalom. Az építészetben is gyakran folyamodott az ipar- és a képzőművészet segítségéhez. A szecesszió kerülte a szögben törő, egyenes vonalakat. A geometriai forma szabályossága helyett a természetes növekedés élményét keltő, szabadon áramló formákat kedvelte. Arra törekedett, hogy a mind jobban felgyorsuló jelent közvetítse. Ugyanakkor volt benne valami szembefordulás is a modern világgal. A gyáripar, a tömegtermelés, a személytelenség ellen tiltakozott.

98. ábra
Szecessziós kapu

A festészetben az új irányzat mesterei közül a legjelentősebbek a francia Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901), a szintén francia Paul Gauguin az ún. Nabis csoport (a maguk választotta héber szó „próféták"-at jelent); s a szecesszió egyik legjellegzetesebb festője, az osztrák Gustav Klimt (1862-1918) valamint a cseh Alfons Mucha.