A következő - mára szinte teljesen kihalt - lépcsőfokot a hajlékonylemezek megjelenése jelentette, melyet az IBM fejlesztett ki az 1970-es években. Az idők során három méret volt használatban, viszont az egyre kisebb lemezeken egyre több adat fért el a technológiai fejlődés következtében:

54.  ábra Különböző méretű floppy lemezek

A hajlékonylemez egy mindkét oldalán mágnesezhető réteggel bevont műanyag alapú tárcsa, melynek központjában a tárcsa megforgatására (és pozicionálására) alkalmas központi rész van. A külső hatások elleni védelmet tokba helyezéssel oldották meg, melynek anyaga előbb papír, majd keményebb műanyag volt. Több kivágást helyeztek el a tokozáson: az író/olvasó fejnek, a forgató egységnek, valamint kivágásokkal jelezték az írásvédelmet is.

Azért szükséges alaposan megismerni az adattárolási eljárását, mert ebből fejlődött ki a merevlemezes tároló, mely örökölte az adatstruktúrát. Az adatokat a lemezre koncentrikus köröket alkotó sávokba, s azokat sugárirányba felosztó szektorokra tagolva szervezték. Egy-egy szektor kapacitása az 1,44MB-os floppy esetében 512 bájt. Ez a lemez legkisebb címezhető egysége.

55.  ábra A hajlékonylemez adattárolási szerkezete

Míg a 8"-os lemezekhez külső meghajtókat alkalmaztak, addig a PC-kben az 5¼", és a 3½"-os lemezek kezelésére beépíthető meghajtók állnak rendelkezésre.

56.  ábra Floppy meghajtó egységek

Maguk a lemezek, mint hordozható háttértárak üzemelnek (bár villamosra, trolira, villamos vontatású vasútra felülni ilyennel a zsebben adatbiztonság szempontjából könnyelműségnek tűnik), így a kor adattárolási szintjén ez (hely)takarékos megoldásnak számított.

Léteznek egyéb lemezes adattárak is (ZIP drive, a:drive stb.), de ezek elvesztették jelentőségüket, nem alkalmazzuk azokat.