6.4.4 Kockázatelemzés, kockázatmenedzsment
Kockázatelemzés
A sikeres projektirányítás kapcsán sokat hangoztatott, lényeges terület a kockázatmenedzsment. Nehezen definiálható, hogy egy projekt kapcsán mit értünk kockázat alatt. Legegyszerűbben talán úgy fogalmazhatnánk meg, hogy a végrehajtással kapcsolatos bizonytalanságok jelentik a kockázatot. Lényegében minden bizonytalanság kockázat, de a kifejezéshez valamilyen negatív esemény bekövetkezését társítjuk, holott nem feltétlenül negatív eseményt jelent. A kockázat fogalmába beleértendő a pozitív eltérés lehetősége is.
Mindezek alapján tehát azt mondhatjuk, hogy a kockázat egy nem várt esemény bekövetkezésének a valószínűsége. Fontos hangsúlyozni, hogy a kockázat esetében soha nem biztosan bekövetkező eseményről van szó, csupán annak lehetőségéről.
Kockázatmenedzsment
A kockázatmenedzsment lényege pedig, hogy a projektvégrehajtás során felmerülő kockázatokat (vagyis a bizonytalanságokat) szisztematikusan kezeljük. Ennek első lépése, hogy valamilyen módon (elemzésekkel, becslésekkel, korábbi tapasztalatok felhasználásával, ötletbörzével stb.) definiáljuk, azonosítjuk a kockázati tényezőt.
Miután az azonosítás megtörtént, szükséges valamilyen válaszstratégiát kidolgozni, amellyel az esetleges negatív hatásokat képesek leszünk kiküszöbölni, vagy legalábbis csökkenteni. A válaszstratégia meghatározása kapcsán először is értékelést végzünk. Fel kell mérnünk a kockázat következményeit és meg kell határoznunk bekövetkezésének valószínűségét, majd ezek alapján kell meghatározni a beavatkozási prioritásokat, vagyis, hogy milyen módon reagálunk a felmerülő bizonytalanságokra.
A kockázatkezelés főbb lépései tehát az azonosítás - értékelés - reagálás. Mielőtt a szükséges lépéseket megtesszük, mindenképp érdemes a kockázatok okozta lehetséges veszteségek és a kockázatkezelés költségeinek összevetése.
A kockázatelemzéssel kapcsolatban példaként bemutatott első két dokumentum a tágabb értelemben vett kockázatelemzéshez (vagyis a kockázatkezelés lépéseinek kidolgozásához) nyújt segítséget. Az elemzés során leírjuk a kockázati körülményeket, elemezzük annak hatásait, meghatározzuk a bekövetkezés valószínűségét, és válaszlépéseket dolgozunk ki.
Az alábbi táblázat ahhoz nyújt segítséget, hogy ha meg tudjuk becsülni, hogy egy bizonyos esemény mekkora valószínűséggel következhet be, és milyen mértékben befolyásolja a projektet, akkor be tudjuk határolni, hogy az milyen mértékben kockáztathatja terveinket. A táblázatba beírt számok a kockázati veszélyt reprezentálják: a nagyobb értékek nagyobb kockázatot jelentenek.
Példa
Ha a TRANSPRO beruházás nem készül el időre, akkor a vállalat elszalaszthat egy komoly megrendelést. A kivitelezőről azt lehet tudni, hogy nagyon jó minőségű munkát végez, de előfordult már, hogy nem tudta tartani a határidőt.
A határidőcsúszás valószínűsége: közepes, a hatása: nagyon magas. Mekkora a kockázat?
A táblázat alapján az 1-től 25-ig terjedő skálán a kockázat értéke 15, és piros színnel jelzett. Ebből az következik, hogy be kell avatkozni: a kockázat csökkentése érdekében ki kell dolgozni egy javaslatot az alternatív megoldásra. (Például: másik kivitelezőt kell keresni, vagy a mostanitól erős biztosítékot kell kérni a határidő betartására.)
|
Projektre
gyakorolt hatás |
|||||
Nagyon kicsi |
Kicsi |
Közepes |
Nagy |
Nagyon
nagy |
||
Bekövetkezés
valószínűsége |
Nagyon magas |
5 |
10 |
15 |
20 |
25 |
Magas |
4 |
8 |
12 |
16 |
20 |
|
Közepes
|
3 |
6 |
9 |
12 |
15 |
|
Kicsi |
2 |
4 |
6 |
8 |
10 |
|
Nagyon
kicsi |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
A következő példában egy konkrét tevékenységhez kapcsolódó, már bekövetkezett kockázat során alkalmazandó beavatkozási stratégiát dokumentáljuk.
Kockázatelemzés MINTA
Projektazonosító: TRANSPRO |
||
Kockázat azonosító száma K01 |
Felelős személy Marton Gábor |
Kockázat azonosításának dátuma |
Körülmények |
A szerviz új autódiagnosztikai berendezéseinek kezeléséhez nincs megfelelően képzett munkaerő. |
|
Kiváltó esemény |
Az új szerviz felszerelése. Eszközbeszerzés |
|
Következmény/hatás leírása |
Szakképzett munkaerő biztosításáig a szerviz nem nyitható meg. Próbaüzemet nem lehet elvégezni. |
|
Valószínűség |
Autódiagnosztikai berendezés használhatatlanságának valószínűsége: 10% Az időbeli csúszás (berendezés használata, szerviz megnyitása) valószínűsége 40% |
|
Válaszstratégia |
Kapcsolatfelvétel a gyártóval. Hasonló technológiában jártas meglévő munkaerő képzése, használat betanítása. Szakképzett munkaerő felvétele. |
|
A válaszstratégia ismert költsége |
Képzés: 160.000 Ft/fő ill. felvétel esetén munkabér |
|
A válaszstratégiára tartalékolt összeg |
850.000 Ft |
|
Változás a munkalebontási szerkezetben |
Szükséges képzések megrendelése, a képzés ütemezése, lebonyolítás időtartamának beépítése. Új munkaerő felkutatása, felvétele |
A harmadik minta (kockázati napló) a már bekövetkezett (ún. aktív) kockázat nyomon követéséhez, konkrét kezeléséhez lehet hasznos támpont. A kockázati napló lényegében egy jegyzőkönyv, melyben a konkrét kockázattal kapcsolatos legfontosabb adatokat rögzítjük.
Kockázati napló MINTA
Projektazonosító: TRANSPRO |
|
Kockázatazonosító |
K01 |
Prioritás |
2 |
Megtalálás dátuma |
február 12. |
WBS |
2.1 |
Felelős személy |
Marton Gábor |
Leírás |
A szerviz új autódiagnosztikai berendezéseinek kezeléséhez nincs megfelelően képzett munkaerő. |
Stratégia |
Megfelelő szaktudással rendelkező munkaerő képzése, ill. felvétele. |
Jelenlegi állapot |
Döntés előtti várakozás, költségelemzés. |