Amit 1798-ban Alois Senefelder feltalált, az igazából a litográfia, de ezzel együtt megszületett a síknyomtatás elve. Ő először maratással kialakított rézlemezt használt magas nyomóformaként, majd olcsóbb anyagokat keresett, kísérletei közben rátalált a mészkőre. Véletlenül fedezte fel, hogy a vizes felületen nem tapad meg a festék. A kőnyomás technikája tehát a gyakorlatban: csiszoljuk a mészkövet tükörsimára, rajzoljunk rá zsíros krétával, tussal, majd nedvesítsük vízzel. A zsíros felületek víztaszítóak lesznek, egyéb helyeken, a kövön elterül a víz, itt viszont dúc felülete a nyomófestéket fogja eltaszítani. Festékezés és nyomtatás után tehát a rajzunk pontosan (bár oldal fordítva) kerül a nyomathordozóra.

A modernebb reprodukciós fényképészeti technika kifejlődése előtt a kiadványokban megjelenő gyönyörű színes képanyagok többnyire ezzel az eljárással készültek, a színes kőnyomtatás, a kromolitográfia bevezetésével az 1840-es években lehetőség nyílt az olcsó színes nyomtatásra.

A nyomdatechnika gyors fejlődésének következő állomásai: a fényképezés általánossá válása a litográfiában a XIX. század végére (foto litográfia), majd a közvetítő gumihengerről való síknyomtatás, az ofszeteljárás felfedezése és egyre szélesebb körű alkalmazása a 20. század elejétől, de ezzel a következő részben foglalkozunk.

Az alábbi illusztráció 1882-ből való, szép példa a színes litográfiára, és arra is, hogy játékos fantáziájú eleink miként képzelték el környezetünket, életünket 2000-ben.

7. ábra