Ahogyan a tamponnyomás a mély- és az ofszetnyomás keveréke, úgy a flexonyomásnál a magas- és mélynyomás hibridtechnológiájáról beszélhetünk.

A flexonyomás nyomóformája gumiból, különféle szintetikus gumikból, legújabban pedig műanyagokból vagy foto polimerekből készül. Az egyes klisék, helyesebben az eredeti formákról gumisztereotípiai úton, vagy foto polimereket használva filmekről vagy közvetlenül a számítógépből történt levilágítás után elkészített nyomóformák hajlékonyak, más szóval kifejezve flexibilisek, és közvetlenül nyomtatásra alkalmasak. Magasnyomó formaként viselkednek nyomás közben, tehát a nyomóelemek kiemelkednek, így adják át a festéket. A festékezőmű felülete viszont mikroszkopikus csészék raszteréből áll, ez a mélynyomásra jellemző sajátosság.

A nyomóforma felületi tulajdonságai és a festékfelépítés egymással kölcsönhatásban vannak, és erősen jellemzik ezt az eljárást, amely eltér a többi nyomtató technikától.

A nyomandó anyagok lehetnek szívóképes és szívóképtelen, teljesen zárt felületű anyagok. A flexonyomást gyakran alkalmazzák formanyomtatványok, irkák, címkék, papíráruk, szalvéták, valamint papírból, kartonból, lemezből, cellofánból, fémfóliákból és műanyag fóliákból (pl. polietilén, polipropilén, perfal stb.) készült csomagolóanyagok nyomtatásához.

Mivel a nyomófesték a nyomás után rögtön szárad, a nyomógépről lejövő termék azonnal feldolgozható.

Van a flexonyomtatásnak egy olyan tulajdonsága, amely a magasnyomtatás jellegéből fakad, és amire minden tervezőgrafikusnak kötelező figyelni. 

Ahogy a 10. ábrán is látható, a képet alkotó raszterpontok kiemelkednek a felületből, tehát létező térfogattal rendelkeznek. Ez a térfogat soha nem képes lassú átmenetben nullára fogyni, ha tehát színátmenetet alkalmazunk a grafikán, akkor tudnunk kell, hogy a pont kb. 8-10?%-os értéknél egyszerűen „kitörik", éles lesz a határvonal.

10. ábra

Jól látható ez a Magyar Nyomdász weboldaláról kölcsönzött makro felvételeken is:

11-12. ábra