Több ezer évvel ezelőtt az ókori Görögország kedvelt jósdájának, a delphoi Apollón isten templomának felirata figyelmeztette a jövőt látni óhajtó érdeklődőt: „Ismerd meg önmagad!"

Az önismeret szükségessége tehát nem az új tudományok kívánalma. Ahhoz, hogy másokat megítéljünk, élettervezésünk legyen körültekintő, és karrierünk feleljen meg személyiségünknek. Ehhez ismernünk kell adottságainkat és képességeinket. A különböző körülmények, társaság, munkahely és bármely minket körülvevő közeg adta lehetőségeinket így tudjuk egyéniségünknek legmegfelelőbben kihasználni. Az emberekkel foglalkozó szakmákban ez nélkülözhetetlen.

Önismeretről beszélünk, ha ismerjük személyiségünk összetevőit, lehetőségeit és határait. Valamint, ha meg tudjuk magyarázni viselkedésünk okait. Helyes vagy helytelen önismeretről akkor adunk tanúbizonyságot, ha emberi kapcsolatainkban ilyen ismereteinket jól vagy rosszul használjuk. A magunkról alkotott elképzelésünket énképnek nevezzük. Ez már gyermekkorban kialakul. Szüleink, családtagjaink visszajelzései, majd később a tanítók, tanárok, osztálytársak, barátok, szerelmek és munkatársak formálják.

Önértékelésünket is környezetünk alakítja, ez lehet pozitív, vagy negatív. A szeretetteljes családi légkör, a gyermekkori sikereket értékelő csoport, a jutalmazó tanári hozzáállás egy alapvetően pozitív önértékelést eredményezhet már a kisdiákoknál is. A feszült légkörű vagy a kevés odafigyelést nyújtó család, a túlzott elvárásokat képviselő szülők, a türelmetlen, képességeken túl követelő iskola, negatív énképet hozhat létre.