Mindazok a problémák, amelyek egyenrangú hálózatnál gondot okoznak, egy jól megtervezett és megvalósított kliens-szerver hálózatnál nem jelentkeznek. Lényege, hogy a hálózati munkát egy (vagy több) kiszolgáló gép koordinálja, és teljesíti a hálózati kéréseket.

Milyen feladatokról lehet szó? Az elsődleges az, hogy a hálózat munkaállomás gépeit, felhasználóit azonosítani kell, és nyilván kell tartani a felhasználók jogait. Ez önmagában nem sok hasznot jelentene, de szükséges ahhoz, hogy igénybe lehessen venni a kiszolgáló szolgáltatásait: egyrészt a gép saját erőforrásainak megosztását, vagyis a szerverperiféria-szolgáltatást; másrészt olyan speciális szoftver-szolgáltatásokat, amelyeket kimondottan kiszolgáló gépekre készítettek.

Minthogy a szervernek a kliensek egyidejű kéréseit is hatékonyan kell tudnia teljesíteni, továbbá a rajta futó programok is nagyobbak, összetettebbek, ezért „erősebb" gépet, jobb paraméterekkel rendelkező hardvert igényel, mint általában egy munkaállomás, így drágább is.

A szerver paramétereit nyilván a feladatai figyelembevételével kell megállapítani. Elsődleges szempont, hogy hány gépet kell kiszolgálnia egy időben, további szempont pedig a perifériaszolgáltatások típusa, volumene, a szoftverszolgáltatások mennyisége, azok hardverigénye. Egy szerver munkába állítását követően biztosítani kell annak felügyeletét, a hálózati rendszergazda feladatainak ellátását. Ez a tevékenység több informatikai tudást igényel, mint egy helyi operációsrendszer-ismeret, tehát plusz (kvalifikált) emberi erőforrás igénybevételére van szükség, amely persze az üzemeltetési költséget növeli. A centralizált hálózati szolgáltatás a teljes rendszer leállásának valószínűségét növeli, amit a kiszolgáló üzembiztos működését valószínűsítő minőségének biztosításával lehet ellensúlyozni. Természetesen ez is közvetlenül (ha nem is mindig hűen) megjelenik az árban. További extraköltség lehet a megtervezett, de nem az alapmunkaidőben és gyorsan végrehajtott karbantartás; a nem tervezett, váratlanul bekövetkezet hiba elhárítása; vagy az ilyen esetekre megkötött szerződés, az átalánydíjas hibaelhárító-szolgáltatás. Az üzemelési biztonságot persze növelni lehet például a szerverszám emelésével, a háttértárak megfelelő szervezésével, működés közbeni cserélhetőségével is.

A klienskérések hatékony kiszolgálása mellett további előny a felhasználók központi adminisztrációja. A hálózati rendszergazda egy helyen állítja be a felhasználók jogait, a felhasználónak egy azonosítóval és egy jelszóval kell csak rendelkeznie ahhoz, hogy hozzáférhessen a számára biztosított központi erőforrásokhoz. A szerver-kliens programok használata esetén többnyire csak a szerveroldali programot kell módosítani ahhoz, hogy a javított vagy a módosított szolgáltatás lépjen életbe, ami gyors és egyidejű átállást jelent, nem beszélve a munkamegtakarításról. Képzeljünk el például egy 100 gépből álló lokális hálózatot! Minden munkaállomáson ugyanazzal a kliensprogrammal kezelik a kiszolgálón található adatbázist, így a rendszergazdának a módosításhoz végig kell látogatni mind a 100 helyet, kicsit várni, míg megkapja a gépet, keveset beszélgetni (már csak az illendőség miatt), válaszolni néhány „de jó hogy itt van" típusú kérdésre stb. Viszont, ha a frissítést csak a szerveren kell elvégezni, akkor a művelethez elég lehet 5-10 perc is. Az igaz, hogy az első megoldás „kalandosabb", de egy idő után, megfelelő hálózati szerverprogram birtokában, előnyben részesítjük az utóbbi megoldást.

Nem kis előny továbbá, hogy könnyen és jól áttekinthető, menedzselhető rendszert valósíthatunk meg a kliens-szerver technológiával. Nincsenek bővítési korlátok, a rendszer skálázható, azaz a megnövekedett igényeket viszonylag egyszerű bővítésekkel ki lehet elégíteni.

Úgy tűnhet, mintha fent élesen szembeállítottuk volna a két szervezési típust, azonban nem kell kizárólag csak az egyikben gondolkodni. Ugyanazon a fizikai hálózaton ugyanazok a gépek működhetnek az egyik, illetve a másik hálózati típus szerint is. A felhasználó (persze megfelelő jogok alapján) dönti el, hogy egy kiszolgálóra, vagy egy egyenrangú ügyfelek alkotta munkacsoportba jelentkezik be.

2. ábra
Sín-topológiájú kliens-szerver kiépítés

3. ábra
Csillag-topológiás kliens-szerver kiépítés

A WAN-ok

A WAN-ok összekötik a LAN-okat, biztosítva ezzel a távoli számítógépek és fájlkiszolgálók elérhetőségét. Mivel a WAN-ok nagy földrajzi területet fednek le, az egymástól nagy távolságra lévő vállalatok közti kommunikáció is lehetővé válik. A WAN-ok lehetővé teszik a távoli helyek között is a számítógépek, a nyomtatók és az egyéb készülékek megosztását. A WAN-ok nagy földrajzi területen belül azonnali kommunikációra adnak módot. A csoportmunka-szoftverek révén valós időben elérhetők az információk és az erőforrások, távértekezletek megtartására is mód nyílik. A WAN révén a dolgozók egy új kategóriája alakult ki: a távmunkásoké. Nekik nem kell elhagyniuk a lakásukat, hogy munkába menjenek.

 

A WAN-októl a következő feladatok ellátását szoktuk elvárni

• Nagy földrajzi terület lefedése.
• Valós idejű kommunikáció biztosítása a felhasználók között.
• Nonstop hozzáférés a helyi szolgáltatásokhoz csatlakoztatott távoli erőforrásokhoz.
• Elektronikus levelezési, internetes, fájlátviteli és e-kereskedelmi szolgáltatások biztosítása.

Az alábbiak a gyakori WAN technológiák közé tartoznak

• modemek
• integrált szolgáltatású digitális hálózat (ISDN, Integrated Services Digital Network)
• digitális előfizetői vonal (DSL, Digital Subscriber Line)
• Frame Relay
• T1, E1, T3 és E3
• SONET vagy SDH (az USA-ban SONET, Synchronous Optical Network, Szinkron Optikai Hálózat, Európában SDH, Synchronous Digital Hierarchy, Szinkron Digitális Hierarchia)