2.3.4. Vallási ünnepekhez kapcsolódó zarándoklatok

iDevice ikon

A szent helyeken rendezett sokféle vallási ünnepség minden évben emberek tízezreit vonzza nemcsak a nagy világvallások központjaiba, hanem egyéb zarándokhelyekre is. Sokan kaphatnak részfeladatokat vallási rendezvények szervezésében, ezért alapinformációkkal ezekről a rendezvényekről is rendelkezniük kell a szervezőknek.

Amikor például II. János Pál pápa európai körutazást tett, s 1991. augusztus 16-20. között Magyarországra látogatott, Magyarországon is több tízezres tömeg kísérte. Esztergomban, a Bazilikában tartott misét, amelyet kihangosítva az esztergomi Várdombon is lehetett hallani. Ilyen esetekben a rendezvényszervezőknek az egyik legnagyobb hangsúlyt mindig az adott személy - esetünkben a pápa - biztonságára kell fordítaniuk (páncélozott, golyóálló pápamobillal utaztatni, kordonnal elválasztani a tömegtől stb.).

A különböző zarándokutak szervezése ma már hazánkban is külön utazási üzletággá nőtte ki magát. Sok magyar utazó is részt vesz zarándokutakon, amelyek megszervezése több szempontból mutat eltérést az egyéb rendezvényfajtákhoz képest. Alapkövetelményeihez tartozik az adott vallás szokásainak, ünnepeinek alapos ismerete, a zarándoklatok résztvevőinek költési szokásai, szolgáltatások iránti igényei. A zarándoklatok szervezése speciális szaktudást, az egyház képviselőivel való teljes együttműködést követel meg.

A legjelentősebb és leglátogatottabb zarándokhelyek Róma és a Vatikán, Czestochowa, Jeruzsálem és a Szentföld, Mekka, Benáresz. Magyarország főbb zarándokhelyei: Máriaremete, Máriabesnyő, Máriapócs.

A zarándoklatok szervezése és az azokon való részvétel korántsem veszélytelen, hiszen a tömegek féken tartását nem tudják a rendezvényszervezők garantálni. Tényként kell kezelnünk, hogy a nagy zarándoklatoknak mindig vannak halálos áldozatai, amikor az extázisba esett tömeg átgázol a gyengébbeken, sok esetben halálra taposva, kövezve társaikat.

Róma és a Vatikán

A keresztények legfőbb zarándokhelye; csak a vatikáni vasárnapi miséket is több tízezren hallgatják a Szent Péter téren, a nagy keresztény ünnepeken (elsősorban karácsonykor és húsvétkor) több százezren érkeznek a városba, hogy meghallgassák a pápát, részt vegyenek az éjféli misén, a keresztúton, a nagyszombati feltámadási körmeneten.

15. ábra
Vatikán, Szent Péter tér

Jeruzsálem és a Szentföld

A Szentföld a keresztes hadjáratok óta zarándoklatok helyszíne. Jeruzsálem, Názáret, Betlehem, Kána, a Jordán folyó stb. mind itt található. Azt a tényt is tudni kell, hogy a Szentföld „Háromszoros Szentföld", a zsidó, a keresztény és a muzulmán vallás szent helyei egyaránt itt találhatók. Éppen ezért nem mindig biztonságos az utazás, vallási ellentétek kiéleződésének időszakában különösen oda kell e tényre figyelni.

16. ábra
Jeruzsálem

Czestochowa

Európa, de talán az egész világ egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbóluma, a lengyelországi Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzik. A hívők a Fekete Madonnához zarándokolnak. A szent, aki segít, egy kívülről feketére égett, fából készült ikon, amely a fatemplom pusztulásakor (leégett) épen maradt, csak a külső faréteg feketedett meg a tűzben. A hívők csodáról beszélnek, s bíznak a Madonna csodatevő erejében.

17. ábra
A czestochowai Fekete Madonna

Magyarországi zarándokhelyek

Vallási ünnepekkor keresik fel e helyeket. Évfordulók alkalmával természetesen külföldről is nagy számban érkeznek zarándokok. Az 1990-es máriaremetei zarándoklaton 30 pap celebrált ünnepi szentmisét a húszezer zarándok előtt.

Mekka

Az iszlám szent városa, Mohamed próféta születési helye (Szaúd-Arábiában található). A Nagy Mecset központjában található a Kába-kő, amelynek fala a „próféta keze nyomát őrzi". A mekkai zarándoklat a moszlim ember számára életében legalább egyszer kötelező. A nagy ünnep, a Hadzs idejére a hívők beszüntetik a háborúskodást, de a vallási extázisba esett tömeget nehéz megfékezni. Ezekről az esetekről általában a lapok is megemlékeznek.

18. ábra
Mekka, Kába-kő

Benáresz

Síva isten földi lakóhelye Indiában, ahová a hindu hívek milliói zarándokolnak el minden évben. A zarándokok végigjárják a szent helyeket, majd megfürdenek a Gangesz folyóban, gabonát, virágot áldoznak a folyónak, s vizéből isznak.

19. ábra
A hindu vallás szent helye; a Gangesz menti Benáresz