Az optikai szálakból kábeleket alakítanak ki, melyek már nem egy, hanem több szálat is tartalmaznak a felhasználásuktól és alkalmazásuktól függően. Aszerint, hogy hol kerül alkalmazásra az adott kábel, megkülönböztetnek beltéri és kültéri kábeleket. Beltérben az egyik legfontosabb szempont a hajlíthatósága a kábelnek, hiszen a kiépített csatornákban megadott hajlítási sugárral kell elvezetni őket. Kültérben viszont nagyon fontos a különböző környezeti hatásoktól való védelem. A kábelek felosztását a 12. ábra mutatja.

12. ábra
Optikai kábelek felosztása

A kültéri kábeleknél a környezeti hatásoktól való védelem, a kábel elhelyezkedése és vezetése, valamint az átvinni kívánt optikai szálak száma határozza meg a szerkezeti felépítését. A földalatti kábelek két nagy csoportját az különbözteti meg egymástól, hogy alépítménybe, illetve előre lefektetett csőbe be kell-e húzni, vagy pedig a kábel már eleve tartalmaz olyan külső védőköpenyt, mely ellenáll a környezeti hatásoknak. Ilyen például a páncélos kábel, ahol acélszalag biztosítja a mechanikai védelmet.

A földfeletti kábeleknél (légkábel) az oszlopok között fellépő feszítő erőt kell a kábelkiépítésnek elviselnie. Ez történhet már meglévő kiépített kábel vagy feszítő szál segítségével, melyre valamilyen módszerrel felfüggesztik az optikai kábelt: például rátekerik az acélsodronyra.

A másik csoport azokat a kábeleket tartalmazza, melyekbe be van építve a tartóelem, ezeket nevezik önhordó légkábeleknek. Itt vagy a központi elemet erősítik meg, vagy a külső köpeny tartalmazza a tartószálat. Van olyan kábelfajta is, melynél a pászmát veszi körül az acélsodrony. Ezeket alkalmazzák a nagyfeszültségű távvezetékek nullvezetékének.

A vízalatti kábeleknél követelmény a vízbetörések elleni védettség kialakítása, valamint a nagy húzószilárdság a sodrásból származó erőhatások ellen.

A beltéri kábelek már nincsenek olyan szélsőséges környezeti hatásoknak kitéve, mint kültéri társaik, ezért a védelem, mely körülveszi őket, csekélyebb. Másik fontos különbség, hogy ezeknél jóval kisebb hajlítási sugár a követelmény a jó vezethetőség érdekében. Ezért átmérőjük kisebb, kevesebb szálat tartalmaznak. Általában a 10-12 szálas kivitel a legelterjedtebb.

A switch kábelek másik csoportja a szalagkábelek, melynek elterjedését jelenleg csak a speciális szerelő eszközök beszerzése gátolja.

Ebbe a csoportba sorolhatók a mérésre használt „patch" kábelek és „pigtail"-ek. Ezek olyan, egy szálat tartalmazó, szekunder védelemmel ellátott pár méter hosszú kábelek, melyek az egyik (a pigtail-nél) vagy mindkét végén (patch) csatlakozóval vannak felszerelve.