5.6. A realizmus Európában
Az 1850-1860 közötti évtized Courbet-é
volt. Courbet elve, a realizmus, a korszak-meghatározójává vált, fiatalok
szegődtek hívévé; azok is nagynak tartották, akik nem fogadták el a realizmus
esztétikáját. Még a barbizoni festők szolid realizmusánál is jelentősebb volt
Courbet hatása. Művei gyakran szerepeltek müncheni tárlatokon, München pedig a
század második felében nemcsak a német, hanem a kelet-európai művészeknek is a
gyűjtőhelye volt, átmeneti állomás Párizs felé. Ezért számos művész
tanulmányozhatta közvetlenül is Courbet műveit. Igazán rangos követői
mindenekelőtt a német Wilhelm Leibl (1844-1900), a magyar Munkácsy
Mihály (1844-1900) és Szinyei Merse Pál (1845-1920). Szinyei mint a
plein air festészet korai képviselője, már az impresszionizmus előtti fázist
képviselte, Leibl és Munkácsy azonban szorosabban kötődött a realista
ábrázolásnak a Courbet által képviselt útjához. Leibl 1869-ben ismerkedett meg
Courbet-val, és az ő hívására ment Párizsba, ahol magába szívta Manet
művészetének a hatását is.