Ugyancsak az expresszionizmus első képviselője volt a norvég Edvard Munch (1863-1944), aki azt az életérzést fogalmazta meg a festészetben, amelyet az irodalomban a századvégi skandináv írók. Szorongás, elvágyódás, már-már pszichotikus pesszimizmus, borzalomlátás jellemezte művészetét. Oslóban tanult, és már indulásakor is a francia iskolához vonzódott, a plein air foglalkoztatta. 1889-ben három évre Párizsba ment. Az 1885-1886-ban festett „A beteg kislány" című képe azonban már azt mutatta, hogy a francia iskolázottságot ő a skandináv irodalommal rokon mód a pszichológiai ábrázolással kívánta összekötni. Hazatérte után egyértelműen e tendencia erősödött művészetében. Az 1892-es „Tavaszi este az oslói Karl Johan utcán", az 1894-es „Sikoly" és az 1899-ben festett „Az élet tánca" voltak e belső szorongást kifejező, stilizáló, szimbolista jellegű korszakának a fő művei. Egy ideig Németországban is élt, egyik vezetője volt a szecessziós mozgalmaknak. 1907 után művészetének heve csillapodott, stilizálóbb és impresszionisztikus elemek jelentek meg művészetében, a szecessziós formaadás azonban mindvégig érződött képein. Munch fő témája az asszony és a férfi tragikus kapcsolata, amely a skandináv irodalomnak is fő témája. Képei az irodalmias téma nélküli is borzalmat, tragédiát sugallnak, sikoltó leányfigurája a végzet szimbóluma, a csók képein misztérium és egyúttal iszonyat tükröződik. Szimbólumai többnyire erotikus töltésűek, úgyszólván a freudizmus illusztrációjának minősíthetők. Mind formaelve, mind szimbolikája nagy hatással volt a szecesszió festőire.

95. ábra
Edvard Munch: A halott anya
Edvard Munch: Sikoly