7.7.2. A viselkedés
Viselkedésünknek az egész interjú során magabiztosnak kell lennie. Bizonyos alapvető szabályokat természetesen mindemellett is be kell tartani.
- Az interjú kezdeményezőjével való találkozáskor előre köszönünk.
- Kevésbé konzervatív körben köszönéskor kezet kell nyújtani az interjúztatónak (ha az illető hölgy, akkor is). A hagyományokat inkább tisztelő körökben ez nem szokás. Mivel fiatalok vagyunk, a vendéglátó nyújtja felénk a kezét.)
- A nevet jól érthetően kell mondani a bemutatkozáskor!
Az interjú során kerülni kell
- a közhelyes megfogalmazásokat,
- a túl élénk gesztikulálást,
- a felesleges szellemeskedést.
Az interjúztató kérdéseire adott válaszok
Az állásinterjú során interjúpartnerünk különböző témakörökben fog hozzánk kérdéseket intézni. A kérdései érinteni fogják tanulmányainkat, az esetleges korábbi munkahelyet, valamint azt, hogy miért szeretnénk náluk dolgozni. Bizonyos kérdések előfordulásában biztosak lehetünk:
- Miért nem dolgozik jelenleg? (Miért szeretné otthagyni jelenlegi munkahelyét?)
- Mikortól tudna munkába állni?
- Mik a rövid, illetve a hosszú távú tervei?
- Mekkora juttatásban gondolkozik?
A fizetés kérdését az interjú elején semmiképpen se hozzuk fel, sőt, várjuk meg, amíg az interjúztató felveti ezt a kérdéskört. Nagyobb cégek esetében az első interjún nem szokott szóba kerülni a fizetés kérdése, csak a második vagy a harmadik interjúkörben, ahová már csak az igazán alkalmas jelentkezőket hívják. Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a multinacionális vállalatok bérszerkezete gyakran igen kötött, ezért az interjúztatónak nem is nagyon áll módjában változtatni a megadott béren. Minden esetben ajánlott megérdeklődni az ismerősöktől, körülnézni az interneten, hogy az adott pozíció esetében egy fiatal pályakezdő mekkora fizetésre számíthat. Ennél az értéknél sokkal többet nem érdemes kérni a bértárgyaláson.