Első jelentős tájfestőnk, id. Markó Károly is külföldön, Itáliában tölti élete nagy részét. Firenze környéki házában minden átutazó magyarnak, majd a forradalom leverése után a menekülteknek vendégszeretettel siet segítségére. Markó aranyló megvilágítású, nyugodt képszerkezetű, finom kidolgozású tájfestményein valóságos vagy képzelt olasz táj bontakozik ki, a többnyire előtérben elhelyezett kisméretű embercsoportok csupán mellékes szerepet játszanak. Ezek az álom és valóság ötvözéséből keletkezett, nagy sikernek örvendő képei - az úgynevezett „ideális tájkép" későbarokk örökségének képviselői - eltérítették Markót a fiatalkori természetszemléleten alapuló tájfelfogásától, amilyen pl. a Visegrádot rálátásos kompozícióban bemutató korai tájképe, vagy néhány alföldi tája, amelyeknek felhős-napos távlatai, csöndes gémeskútjai ma is magával ragadóak. Valószínűleg ez a természetfelfogás hatott Barabás Miklósra is. Másrészt Markó követői - mélyen a század második feléig nyúlóan - folytatták a mester nyomdokain járó ideális tájfestést.

38. ábra
id. Markó Károly: Visegrád
id. Markó Károly: A puszta szivárvánnyal