A szobrászat nagyobb virágzását korszakunkban a szerény lehetőségek, kispénzű igények gátolták, hiszen a szobrászat mindenkor sokkal költségesebb a festészetnél és nem „hasznosítható", miként az építészet. Ezért válhatott az utóbbi a polgárság felvirágzásának vezető művészetévé. Így nem meglepő, hogy a festészet - a szobrászattal egybevetve - sokkal színesebb összképet mutat. Monumentális feladatok ugyan hiányoznak, de annál nagyobb a társadalom igénye arcképek iránt, amihez az érzelmeket kedvelő, a természet szépsége iránt fogékony felfogásának megfelelően a tájkép és az életkép műfaja járul. A lehetőségek kedvezőbbek ugyan, mint a szobrászat terén, mégis nem egy művészünk külföldre kényszerül, mert a még gyenge anyagi bázison álló polgárság nem képes a sok festő teljes eltartására.