Az impresszionizmus módszerének a közvetlen bírálatát az impresszionizmusból közvetlenül kialakuló neoimpresszionizmus végezte el. A szakirodalom többféle elnevezéssel illeti ezt az irányt, legáltalánosabban neoimpresszionizmussal és pointillizmussal. A mozgalom képviselői azonban pontatlannak és félrevezetőnek minősítették e meghatározásokat, mindketten a divizionizmus terminust tartották a legmegfelelőbbnek. Ez ugyanis utalt arra, hogy céljuk mindenekelőtt a színeknek az elemeire való bontása. Hogy ezt a kis festékpöttyökre bontás segítségével érték el, az csupán technikai kérdés. A divizionisták csakugyan az impresszionizmusból indultak, kezdetben csatlakozott is hozzájuk néhány vérbeli impresszionista festő, mint például az öreg Pissarro. Igazi képviselőik azonban már a fiatalabb nemzedékhez tartoztak. (Seurat, Signac) Az impresszionizmus a benyomás, a pillanat, a prekoncepció-nélküliség művészete volt, mindenfajta tudományosság pedig már szilárd elveket követel. Ezért is óvakodtak a fiatalok a neoimpresszionista elnevezéstől, és választották a divizionizmus meghatározást, amely csakugyan utalt az új irány tudományos megalapozottságára. Az impresszionista fénybontást elfogadták alapelvnek: ők is az atmoszféra játékának a kutatói. Ám ezt tudományos alapokra kívánták helyezni. Ezért elmélyülten tanulmányozták a korabeli optikai tanításokat, színelméleteket. A neoimpresszionisták apró festékpöttyöket (point) tettek egymás mellé, mégpedig nem csupán egy meghatározott szín bontásából adódó pöttyöket, hanem keverték őket a kiegészítő színük festékpöttyeivel. A szem recehártyáján e különféle színingerek keveredtek, felidézték a tárgy, a természeti motívum illúzióját, és ugyanakkor vibráló színizgalmat is ébresztettek. E jelenséget - elhatárolván a palettán való keveréstől - optikai keverésnek nevezték. Céljuk mindezzel a fény és a szín maximális intenzitásának elérése volt. (A színbontás, a „diviser" ugyanis Signac meghatározása szerint biztosítja „a fénytelítettség, a szín és a harmónia minden jó tulajdonságát".) A neoimpresszionista festők képeinek témaköre ugyanaz volt, mint az impresszionistáké. Seurat első jelentős műve, az 1883-1884-es keletű „Fürdőzés", fényértelmezésben még nem sokkal haladt túl az impresszionista plein air kompozíciókon. Az 1885-ös „Vasárnap délután a Grande Jatte-on" azonban már a divizionizmus programképe. Az alakok helye és mozdulata is ki van számítva, részei a kép architektonikus vázának, szinte marionett-figurákként mozognak, illetve megmerevedve mímelik a mozgást.

80. ábra
Seurat: Fürdőzés
Seurat: Álló modell

Ha ecsetkezelésük, fényfestésük, témakörük sok összetevőjében hasonlít is az impresszionistákéhoz, a neoimpresszionisták analitikus munkájuk során túlhaladták és lezárták az impresszionizmus fejlődési szakaszát. Seurat festményeinek tiszta rendje, hangsúlyos szerkezete pedig már a modern művészet szerkezetes irányainak az útját készítette elő. A neoimpresszionistákkal sok mindenben rokon eredményre jutott Paul Cézanne (1839-1906) is, aki romantikus periódusa után egy évtizeden át az impresszionista tábor tagja. A 80-as évektől kezdve azonban az impresszionizmus elvének egyik legkövetkezetesebb meghaladója, noha nem vonzódott úgy az elmélethez, mint a fiatalabb neoimpresszionisták. Cézanne akadémiai tanulmányokat nemigen folytatott, csak rövid ideig látogatta a magánakadémiákat. Inkább a romantikusok műveit tanulmányozta, Delacroix és Daumier hatott rá leginkább, az ő nyomukon indulva, autodidakta módon képezte magát. Korai képei romantikus hevületűek, erős térhangsúly jellemzi őket. Az ecsetkezelés már-már reliefszerű, a színek sötétek, súlyosak. A 60-as évek végétől kezdve asszimilálta az impresszionizmus eredményeit, jóllehet a formák bontásában sosem ment el oly végletekig, mint impresszionista társai. Részt vett az impresszionisták kiállításain is. Többszöri párizsi tanulmányútja után 1879-től visszatért szülővárosába. Ez időtől kezdve művészetének formanyelve lassan átalakult. Impresszionista korszakában is jószerével csak a technikája volt impresszionista.

81. ábra
Cézanne: Kártyázók

Témaköre megegyezett az impresszionistákéval és a neoimpresszionistákéval: tájak, fürdőzők, kártyázók, környezete és önmaga. Képeiből azonban hiányzott az impresszionisták gondtalan derűje. Az impresszionizmus a benyomásra koncentrált, ezért szükségképp nem érdekelte a kompozíció. Seurat műveiben azonban már visszanyerte polgárjogát, Cézanne festészetében pedig uralkodó tényezővé vált. Vágya a klasszikusokhoz mérhető, hozzájuk méltó kompozíció megalkotása volt. Cézanne hatása a modern művészet kialakulásának szempontjából felmérhetetlen. Magába szívott minden vívmányt, amit az impresszionizmus elért, ugyanakkor módszerében és művészi teljesítményében túl is haladt az impresszionizmuson, a posztimpresszionizmus korának egyik legjelentősebb mestere. Késői képeinek színintenzitása a XX. század első nagy hatású tömörülésének, a „Vadak"-nak az útját egyengette, képei mértani rendje, kompozíciós szigora pedig a kubizmusnak vált az indítójává.

82. ábra
Bal oldalon: Cézanne: Akasztott ember háza
Jobb oldalon: Cézanne: Fekete vár