A beszélgetés a közvetlen és teljes kommunikáció leggyakoribb formája. Feltétele, hogy legalább két ember között történjen, akik állandóan szerepet cserélnek a kommunikáció során. Hol az egyik a feladó, és másik a címzett, hol fordítva. Az információk, kijelentések, közlések, kérdések, válaszok ide-oda áramolnak. Ilyenkor a közlést a mindenkori adó nem egyszerre hozza a vevő tudomására. A közlés gyakran megszakad, a hallgató kiegészíti, rákérdez, visszakérdez a hallottakra, verbális és nem verbális jelek segítségével válaszol azokra. A beszélgetés során a két fél szinte közösen alkotja meg a szöveget, hiszen, ha valakivel elkezdünk beszélgetni, akkor a kommunikáció menetét nem egyedül mi határozzuk meg. A beszélgetés, társalgás témája lehet szabadon választott, a résztvevők által meghatározott (pl. egy baráti beszélgetés), de lehet konvenciókhoz kötött, szabályozott (pl. egy munkahelyi értekezlet, egy tárgyalás, konferencia). A szabad beszélgetés témáját a résztvevők közösen határozzák meg. A beszélők saját témáikat próbálják bevezetni a társalgás különböző pontjain (pl. Hallottad, hogy...; Most jut eszembe...; Képzeld, a ...). Az így és hasonló nyelvi formulákkal bevezetett témák közül azok válnak a társalgás valódi témáivá, amelyeket a résztvevők elfogadnak, amelyekről van közös ismeretük, tudásuk. 

A konvenciókhoz kötött beszélgetésben a szereplőknek előre meghatározott vagy elfogadott témáról kell beszélgetniük. Az ilyen beszélgetésben nem térhetnek el a meghatározott témától, mert ha ezt megteszik, annak következményei lehetnek (pl. egy tárgyalás sikertelenné válhat, ha az egyik fél a megbeszélendő és megoldandó téma helyett a saját nyári kalandjáról beszél).

A beszélgetés egységei

Sok kutató a társalgást, beszélgetést egyfajta színjátéknak is nevezi, amelyben állandóan visszatérő helyzetek, ezekhez kapcsolódó visszatérő nyelvi fordulatok, s az őket kísérő tipikus nem nyelvi kiegészítők (gesztus, mimika, távolság, testtartás stb.) szerepelnek. Ez azt jelenti, ha valaki meg akar felelni a társadalmi elvárásoknak, akkor alkalmazkodnia kell, azaz „el kell játszania" a helyzetéből adódó szerepét a beszélgetés során (pl. a főnök szerepét). Ezek nagy része kötött szabályok szerint történik. A beszélgetés globális szerveződésének fontos alkotórésze a kezdés és a befejezés. Ezeknek meghatározott szabályai, az adott helyzethez illő formái vannak (egy munkahelyi értekezlet, megbeszélés kezdetén a köszönés, köszöntés, az értekezlet napirendi pontjainak meghatározása, a jegyzőkönyvvezető fölkérése stb.). 

A társalgási forduló a beszélő egy megszólalását jelenti. A forduló terjedelmét tekintve változatos: lehet egyetlen szó, de lehet egészen hosszú fejtegetés is. A fordulót a szóátvétel követi, azaz a másik (vagy egyik) résztvevő megszólalása. A szóátvételt, illetve -átadást a partnernek többféle módon jelezhetik: hanglejtéssel, valamilyen nem verbális jellel, amely lehet például egy tekintetváltás, egy gesztus, egy odaforduló testtartás. A szó átadását verbális úton is jelezhetjük (egy kérdés feltevésével vagy felhívással: Kíváncsi lennék a te véleményedre!) Ha a szót mindenképpen át akarjuk adni, akkor kisegítő kérdéseket, felszólításokat, azaz hidakat fogalmazunk (pl. Adjon erről több információt!). Előfordul, hogy a beszélő még nem akarja befejezni a fordulót, de elakad. Hogy magánál tartsa a szót, ezért elkezd nyökögni, hümmögni. Az, hogy ki és mikor szólal meg a beszélgetés során, lehet spontán, illetve irányított. A mindennapi társalgásban a beszélők sorrendjét illetően nincs semmiféle előzetes szabályozás. A témájában kötött beszélgetésekben azonban a beszélői sorrend lehet előre meghatározott (pl. egy konferencia), vagy kötődhet egy személy irányításához (pl. tudományos tanácskozás, az igazgató által irányított értekezlet). Az olyan kommunikációs helyzetekben, amelyekben a beszélgetőpartnerek nem egyenrangúak (pl. főnök-beosztott, tanár-diák), ott a fölérendelt személy feladata a következő beszélő kijelölése, illetve a társalgás irányának meghatározása.

A társalgás formai és nyelvi szabályai

Az egyik fontos formai társalgási szabály, hogy egyszerre csak egy személy beszélhet. Ha néha elő is fordul, hogy egyszerre mindkét fél beszél, akkor ez nem tarthat sokáig. 

A társalgás nyelvében a jól megformált, megszerkesztett mondatok mellett nagyobb számban találunk kevéssé megszerkesztett, hiányos mondatokat. Gyakori, hogy egy-egy rövidebb közlés, visszajelzés csak nem verbális jellel történik (pl. egy kérdésre csak egy fejbólintás, egy gesztus a válasz). A hiányos mondatok megértését az adott beszédhelyzet, sok esetben a közös előzmények, előismeretek, a partnerek együttgondolkodása biztosítja. A ki nem mondott üzenetek, megállapítások, a hiányos mondatok sok rejtett, el nem hangzott információt is hordozhatnak. Erre jó példa az alábbi párbeszéd: 

Hogyan kérdezzünk? 

Beszélgetéskor mindenki tesz fel kérdéseket, de ahhoz, hogy ezek hatékonyak legyenek, és előmozdítsák a társalgást, jó, ha megismerkedünk a kérdezés technikájával. Kétféle kérdést tehetünk föl: konkrét dolgokra vonatkozó, zárt kérdést, illetve a többféleképpen megválaszolható nyitott kérdést.

A zárt kérdések többsége eldöntendő kérdés, tehát igen-nem-mel tudunk rájuk válaszolni, illetve csak néhány szavas válaszokat igényelnek. Nézzünk néhány példát e kérdéstípusra! Hova valósi? Elegendő lesz az ünnepségre száz meghívót nyomtatni? Mikor találkozhatunk, este 6 óra jó lesz? Hozhatok egy kávét? A zárt kérdés előnye, hogy a válaszadót meghatározott tények közlésére kényszerítik, amelyeket aztán majd részletesebben is felderíthetünk, ha szükséges. Az eldöntendő kérdéstípus pedig határozott állásfoglalásra kényszeríti a válaszadót.

A nyitott kérdések néhány szónál jóval hosszabb válaszra késztetik a hallgatót. A nyitott kérdések mindig valamilyen kérdőszót tartalmaznak, azaz olyan kiegészítendő kérdések, amelyek hosszabb választ igényelnek. A nyitott kérdések gyakori kérdőszavai: hogyan, miért, miképpen, mi módon? Pl. Hogyan tetszett az ünnepség? Milyennek találja ezt a tervezetet? A nyitott kérdések közé soroljuk a kéréseket is (pl. Meséljen nekem! Érdekelne a véleménye! Kérem, mondja el stb.). A nyitott kérdésekre hosszabb választ kapunk. Beszélgető partnereinket a nyitott kérdések általában oldottabbá teszik, jobban elengedik magukat. Az ilyen típusú kérdések hallatán azt érzik, hogy számítunk rájuk, számítunk részvételükre a beszélgetésben. 

Aki kérdez, annál van az irányítás, kérdéseivel ő határozhatja meg a beszélgetés menetét. Amikor kiválasztjuk, hogy milyen kérdést teszünk fel, akkor két szempontot soha ne felejtsünk el:

1. Csak akkor kérdezzünk, ha valóban hallani akarjuk azt, amit a másik mond! Mert, ha csak automatikusan kérdezünk, az előbb-utóbb érződni fog.
2. Próbáljunk arra is figyelni, amikor kérdezünk, mi az, amiről a partnerünk szívesen beszél! Tehát ne csak azt és arról kérdezzünk, ami bennünket érdekel!