1.2.4. Összefoglalás
A beszélgetés formái: szabad és konvencióhoz kötött.
A beszélgetés egységei: kezdés, társalgási fordulók, hidak, befejezés.
A megbeszélés a beszélgetés sajátos változata. Ekkor valamilyen előre eltervezett, meghatározott célja, sőt sokszor tétje is van a beszélgetésnek.
A vita két vagy több ember között szóban, esetleg írásban zajló szellemi küzdelem.
A vitatkozás szabályai
- Állandóan figyeljünk vitapartnerünkre, és ne a saját érveinkkel legyünk elfoglalva!
- Soha ne felejtsük, hogy nem a másik személye ellen, hanem a véleménye ellen szólunk. Mindig tartsuk tiszteletben társunkat! Ne az ő személyének sértegetésével próbáljuk a vitát eldönteni!
- Ne engedjük, hogy az érzelmeink, indulataink felülkerekedjenek rajtunk! A vita lehet hevesebb, ilyenkor gyorsabban beszélhetünk, de sohase vigyük túlzásba a hangos beszédet, a túlzott gesztusokat! Ezek nem pótolják az érveket, a meggyőző gondolatokat.
- Hallgassuk végig partnerünket, ne vágjunk a szavába, hiszen mi is ezt várjuk tőle!
- Igyekezzünk a vitát harag nélkül lezárni!
A hallgatás
A kommunikáció során a hallgatásnak külön szerepe van. A jó hallgató türelmes, hagy időt a beszélőnek, hogy kifejezze gondolatait, nem szakítja félbe közbeszólásaival.
A hallgatás formái: információszerző, kritikus, visszhangzó vagy empatikus, taktikai.