A kereszténység felvételét és a feudális állam megalapítását követő kulturális változásokról azok az emlékek tanúskodnak, amelyek István király művészetpártolását hirdetik. A Szent István legendák különös gondot fordítanak arra, hogy bemutassák azt az egyházalapítót, aki rendszeresen meglátogatja az általa létesített székes- és monostoregyházakat, gondjukat viseli, és ha szükséges, gondoskodik rendbehozatalukról. Kíséretében ott a kegyes királyné, aki ellátja őket kegytárgyakkal, és saját kezűleg hímzi, javítja az egyházi ruhákat. I. István törvényei között találhatók olyan intézkedések, amelyek szerint a tíz-tíz falu számára építendő egyházakban a liturgikus felszerelésről a király gondoskodik, míg papokat és könyveket a püspök biztosít. Szent István Nagyobbik Legendája megemlékezik arról, hogy a király székesfehérvári bazilikájának arany oltártáblákat, kereszteket és gazdag ruhákat adományozott. A leírás azonos azokkal a feljegyzésekkel és emlékekkel, amelyek az Ottó-kor nagy fejedelmi donációiról tudósítanak. Bizonyos, hogy e mintaképeknek meghatározó szerepük volt abban, ahogy a király a magyarországi templomokat liturgikus tárgyakkal felszerelte.

56. ábra
Szent István
Szent István törvényei

Építészet

Igen nagy jelentősége volt az ország képét lényegesen átformáló építkezéseknek. Az I. István által építtetett székesfehérvári Mária-templom alapítására 1019 körül került sor. A templomhoz különleges jogi helyzetű prépostság tartozott: a nyugati udvari templomok példájára alapított királyi kápolnát megillette ez a tisztesség. A székesfehérvári királyi bazilika állami jelentősége legalább olyan nagy volt, mint egyházi rendeltetése. Az épületnek sajnos csak alapfalai maradtak ránk. A templom belső kiképzéséről a későbbi átépítések miatt semmit sem tudunk. Mindmáig tisztázatlan, hogy az 1015-ben alapított pécsváradi bencés apátságban a tört kőből épült, belül féloszlopokkal tagolt első templom csak egy része, esetleg altemploma volt-e az apátság egykori templomának. Bizonyos azonban, hogy a XII. századi átépítés során az akkor készült boltozat tartópillérébe XI. századi oszlopok maradványait is befalazták. Csak XVI. századi hadmérnöki rajzból ismeretes az 1019-ben alapított, a felmérés idejére már végvárrá átépített zalavári Szent Adorján bencés apátsági templom. A rajz a pécsváradihoz és a kalocsaihoz nagyon hasonló alaprajzi elrendezésről tanúskodik.

57. ábra
Bal oldalon: A székesfehérvári bazilika romjai
Jobb oldalon: A pécsváradi bencés apátsági templom

Szobrászat

A XI. század első templomai meglehetősen dísztelen, egyszerű épületek lehettek. A monumentális dekorációnak e korban még Európa-szerte éppen csak az első csírái jelentkeznek. A ránk maradt töredékek is arról tanúskodnak, hogy különösen a belső berendezés díszítésében jutott jelentősebb szerephez a szobrászat. A zalavári Szent Adorján-templom díszítő faragványai márványból, finom művű kőfaragómunkával készültek. Díszítményük főeleme a szigorú geometriai logika szerint vezetett, laposan faragott fonatdísz, amelyben olykor ugyancsak laposan kezelt, bevésett vonalakkal tagolt állatábrázolások jelennek meg. A faragványok a legnagyobb valószínűség szerint észak-itáliai, dalmáciai, az Adriai-tenger vidékéről kiinduló kőfaragók munkái. Részben a zalavári faragványokéhoz hasonló ornamentika és azonos komponálásmód, a háttérsíkból csak enyhén kiemelkedő, alig-alig plasztikus, inkább a bevésett vonalak hálózatával tagolt figurák jellemzik a római szarkofágból átfaragott székesfehérvári ún. Szent István-koporsót (vagy Szent István szarkofágot).

58. ábra
A Szent István szarkofág