Az első forradalmi mozgalom, a „Fauves" (Vadak) tömörülése, nem volt hosszú életű. Az 1906-os Szalonban érte el a mozgalom a teljét, azután nemsokára le is hanyatlott, képviselői a kubizmus hatása alá kerültek. Kiderült, hogy a Vadak mozgalma nem rejt magában egységes esztétikát, inkább csak képeik technikai megoldása rokonítja őket. A művészek közti ellentmondásnak előbb-utóbb robbanáshoz kellett vezetnie. A Vadak művészetét a fokozott színerő jellemzi, azért is hat rájuk annyira Van Gogh késői munkássága. Műveiknek szinte kizárólagos eleme a szín, mozgalmuk a harsogó, elementáris erejű színnek a forradalma. A mozgalom lelke és fő szervezője Matisse. Nagy hatással volt rájuk a már említett Van Gogh-kiállítás és Gauguin dekoratív művészetének megismerése. E két hatás is a szín felé irányította a figyelmüket. A Fauves művészei is szakítottak az impresszionizmussal, szemére vetették a dráma és szerkezet hiányát, elvetették az impresszionisták természethűség követelményét is. A Fauves mozgalma 1905-07 között csúcsosodott, innen kezdve már új törekvések vették át az irányítást. A gyors felbomlás oka mindenekelőtt abban rejlett, hogy bár keresték a szuggesztív drámaiságot, ugyanakkor tartalmilag nemigen léptek túl az impresszionizmuson. Útkeresésük leszűkült a kép egyik elemére, a színre.

A fauves lelke Henri Matisse (1869-I954). A tradicionális festészet nyomán indul, de az 1902-es dátumú „Notre Dame" című képének csapongó ecsetjárása már az új keresését jelzi, a következő években pedig kialakítja „fauves-stílusát". Mindvégig a tiszta színekhez vonzódott; a fokozott színeket hallatlan dekoratív érzékkel helyezte egymás mellé. Ízig-vérig optimista egyéniség, művészete életörömének spontán kivetítődése. A szépség, a harmónia, az élet gazdagságának az egyik utolsó dalnoka az európai festészetben. Főbb művei: „Pastorale" (1906), „Zöldsugaras portré" 1905), „Csendélet" (1905), „Spanyol cigánylány" (1906)

107. ábra
Henri Matisse: Pastorale

A századforduló idején festett képei még a posztimpresszionizmushoz kötik. (Ebédlőasztal, 1897.) Ezután rövid pointillista kitérő után jut el a Fauves elveihez. Az említett festményein túl e periódusból még a „Kalapos asszony"-át (1905), „Az olvasmány"-át (1905) és collioure-i interieurjeit kell megemlíteni. Derűs, világos színek, harsogó pirosak és rózsaszínek, sárgák és a mindenütt felcsillámló friss zöldek jellemzik e képeket. 1907 után festményein a színharsogás mérséklődik - bár eddig is ő volt a legmértéktartóbb a fauves tagjai között -, nagyobb dekoratív színfoltokból építi fel harmonikus kompozícióit. E periódust a „Bőség, Nyugalom és Gyönyör" (I907) című képei képviselik. Színkultúráját, a színértékek iránti fogékonyságát bizonyítja az 1914-es „Piros halak" és az 1916-os „Piros műterem" című kép; 1916 körül a „Fürdőzők a folyóban" 262x391 cm-es vászna pedig azt, hogy átmenetileg Picasso néger korszakának a hatása alá kerül. Az ekkortájt festett képeiben („A festő és modellje") a feketés tónusok és a derűsebb színek közötti harmóniát keresi.

108. ábra
Henri Matisse: Vörös szoba

A „Vadak" nevet a mozgalom képviselői közül leginkább Maurice Vlaminck (1876) vérbő, ösztönös festészete érdemelte meg. Derain szerint ő a legfestőibb a Fauves-ek között. Rajta érződik legjobban Van Gogh késői korszakának a hatása („Vidéki ház" 1906; „Chatou-i híd" 1907 „Falusi szerelem" 1905 stb.) A híres „Piros fák" (1906) című képe pedig Gauguin igézetéről vall. 1907 után változik a formanyelve, leveleiben panaszkodik is, hogy képei intenzitását már nem tudja fokozni. Ezért nagyobb fontosságot tulajdonít ekkor a szerkezetnek, szemlélete higgadtabbá, tradicionálisabbá válik.

109. ábra
Maurice Vlaminck: Chatou vörös fával