A „Vadak" mozgalmának németországi kisugárzása volt a „Die Brücke" (A Híd), amely, mint a neve is jelzi, a Rajnán túli törekvésekhez akarta kapcsolni a német festészetet. A csoportot 1905-ben alakítja Ernst-Ludwig Kirchner, Erich Heckel, Karl Schmidt-Rottluf és Fritz Bleyl. 1906-ban Emil Nolde, a svájci Cuno Amiet, majd Maz Pechstein és a finn Axel Gallén, 1908-ban pedig Kees van Dongen csatlakozik hozzájuk. Kirchner műtermében közösen dolgoznak, bár hamarosan oszlani kezd a társaság, 1913-ban pedig ténylegesen feloszlanak. Átvették a Vadak színkultuszát, ők is a fokozott erejű, harsogó színmegoldást választották, bár műveik szelleme mégis inkább a szecesszió, különösen Munch művészetével rokon. Morális, politikai kérdések foglalkoztatják őket, képeiket gyakran erotika is jellemzi. Ők a modern német fametszetművészet megteremtői. Hatott rájuk a kubizmus is, egy ideig a kubizmus és a „Vadak" művészete közti egységet próbálták megteremteni. Tanulmányozták a néger plasztikát, amelyet lényegében az európai képzőművészet számára Kirchner fedezett fel. A „Die Brücke" festői, mint Nolde és Pechstein, később a német expresszionizmus legjelentősebb képviselőivé válnak, ezért a mozgalom lényegében a fauvizmus és az expreaszionizmus közötti átmenet.