A társadalmi viszonyok differenciálódása, a fokozódó munkamegosztás a korábbinál összetettebb, megnövekedett igényeket támaszt az építészettel szemben. Előtérbe kerülnek a világi feladatok: Itáliában a főurak és gazdag városi polgárok nagyméretű, tágas palotái, a palazzók, Franciaországban az egyre lakályosabb kialakítású főúri kastélyok, Németországban a fejedelmi kastélyok s a városokban a gazdag polgárházak. Itáliában a városok körül számos villa épült. Sokfelé épül új városháza, vagy a meglevőt bővítik és korszerűsítik reneszánsz részletekkel. A felpezsdülő tudományos érdeklődés, az oktatás szélesebb körű terjedése iskolák, egyetemek alapítását teszi szükségessé. A könyvnyomtatással rohamosan megszaporodik a könyvek száma, ezek tárolására az egyetemeken, kolostorokban könyvtárak épülnek. Épülnek kórházak, árvaházak, s az ókori görög és római irodalomból átvett drámai műfaj szolgálatára egy merőben új épülettípus született, a fedett nézőterű színház.

77. ábra         
Ospedale degli Innocenti (árvaház) 

A haditechnika fejlődése, a lőfegyverek, az ágyúk használata új védelmi rendszert kíván. A várépítés helyet ad az erődépítésnek. A világi feladatok nagyobb hangsúlya megváltoztatja az egyházi és a világi építészet hagyományos kapcsolatát. A gótika idején a templomépítésben kialakult formák kerültek át több-kevesebb módosítással a világi alkotásokra. Most megfordítva a világi építészet határozza meg a stílus főirányát, az egyházi művek ahhoz igazodnak. Az egyházi építészet jelentőségét ez korántsem csökkenti. A reneszánsz századaiban is sok művészi gonddal alakított templom épült s a feladat jellegéből adódóan éppen ezekben valósult meg a legteljesebben a kor téreszménye. 

A reneszánsz terek legkiérleltebb, mérvadó példái Itáliában keletkeztek. A téralakítás korra jellemző sajátosságainak tárgyalásához ezért az itáliai emlékeket vesszük alapul. A reneszánsz rendkereső szelleme azt kívánta, hogy a tér határozott egységgé záruljon, hogy tökéletessé kiegyensúlyozott s egy nézőpontból egyszerre teljes egészében áttekinthető legyen. Ennek a követelménynek elsősorban a központos elrendezés felelt meg. A reneszánsz legjellegzetesebb térformája tehát az egyszerű vagy bővített centrális tér. Antik római mintákat követve, de részben a középkori keresztelőkápolnák megoldását is hasznosítva különböző változatait fejlesztették ki. Jellegzetes alaprajzi forma a kör, a négyzet, a görögkereszt s az átlós oldalaknál félkörű fülkékkel bővített nyolcszög. Kör alaprajzú centrális tér csak a XVI. században épült, akkor is ritkán. A kora reneszánsz idején az egyszerű alapformák közül inkább a négyzet és a nyolcszög alaprajzot alkalmazták, főként templomhoz csatlakozó sekrestyéknél.