A reneszánsz építészet a XV. század elején a közép-itáliai Toszkánában alakult ki. Onnan terjedt át a század folyamán Itália más területeire, majd a XVI. század kezdetén Európa országaira. Az új stílus átvételében és meghonosításában mindenütt jelentős szerepet játszottak az itáliai kapcsolatok és az itáliai mesterek. Itália reneszánsz építészete az ókori Róma öröksége. A téralakításban, a tömegformálásban - római mintára - a nagy felületekkel kiterülő faltest nyugalma érvényesült. Erről az alapról az itáliai építészet úgy léphetett tovább, hogy a humanizmus szelleméhez hűen az antikhoz tért vissza. Az itáliai művészet korszakait gyakran a század olasz megnevezésével jelölik. Eszerint a XV. század a quattrocento (quattro-négy, cento-száz, tehát a négyszázas évek), a XVI. század a cinquecento (cinque-öt). A quattrocento a kora reneszánsz ideje. A cinquecentóra a stílusfejlődés két szakasza esik: a fejlett és a késő reneszánsz. A kora reneszánsz legjelentősebb központja Firenze. Ott dolgozott s onnan került ki a kor majdnem valamennyi kiváló művésze. Az építészetben ez a korszak az alapvetés, az elvek és a gyakorlati módszerek kikísérletezésének ideje. Tanulmányozzák, de még nem ismerik elég behatóan az ókor emlékeit. Az antik és a protoreneszánsz épületekről kölcsönzött antikizáló formákkal együtt a gótikából átvett elemeket is alkalmaznak. Az új szemlélet a térszervezésben, a tömegformálásban, a komponálásmódban érvényesül. A fejlett reneszánsz kora a XVI. század első fele. A művészeti élet központja s a legnagyobb építkezések színhelye ekkor Róma. A művészetpártoló pápák megbízásai odavonzzák a mestereket. Mellettük iskolázódnak a fiatalok, s ha később máshol munkához jutnak, az ott elsajátított római stílust viszik magukkal. Az elvek ekkorra már letisztultak. A mesterek már biztos tudással, és mindig a feladathoz illő eredetiséggel alkalmazzák a klasszikus formákat. A késő reneszánsz idején, a XVI. század harmadik negyedében a reneszánsz világa kezd felbomlani. Az építészetben kettős folyamat figyelhető meg. A téralakításban nagyobb szabadságra, a mozgás élményét keltő változatosságra törekszenek. Ugyanakkor a formálás elmerevedik. Az oszloprendek alkalmazását megmásíthatatlan szabályok szigorítják. A kora reneszánsz építészet vezető mesterei Filippo Brunelleschi, Leon Battista Alberti és Giuliano da Sangallo. Mellettük jelentősek Michelozzo di Bartolomeo és Luciano da Laurana. A művészeti központtól távolabb fekvő városok közül a reneszánsz paloták sajátos típusainak kifejlesztésében fontos szerepet játszott Bologna és Velence.