Európa a gótika évszázadai alatt erős francia szellemi hatás alá került. Ezt elsősorban az udvari kultúra közvetítette, azonban már a XIII. század végétől vagy a XIV. század elejétől elkezdődött az tendencia, amely a művészetek terén a természet iránt való fokozódó érdeklődésben mutatkozott meg. Ezek a törekvések eleinte csak hellyel-közzel bukkantak fel, mintegy mutatóban, de fokról fokra egyre szembeszökőbbé váltak. Nyomon követhetjük ezt a fejlődést egyrészt Franciaországban és német földön, másrészt Itáliában, ahol ez a folyamat végül is gyökeres fordulathoz vezet majd: a reneszánszhoz. A németalföldi mesterek képeit Itáliában általában igen nagyra becsülték; például Nápolyban, Aragóniai Alfonz király palotájának díszei között ott voltak Jan van Eyck és Rogier van der Weyden alkotásai is. A burgundi udvar festői és szobrászai l400 körül Franciaország és Németalföld legjelentősebb művészeti központját hozták létre: tevékenységük csaknem az egész XV. századot átfogta. Ám ez az északi reneszánsz, mely a firenzeivel egyidőben bukkant föl, sohasem járt volna ilyen messzemenő következményekkel anélkül az iskola nélkül, amely Hubert és Jan van Eyck munkássága nyomán alakult ki.

Jan van Eyck

Maascyckben született, holland földön. Testvéréről, Hubertről keveset tudunk; a legutóbbi időben még az a feltevés is felmerült, hogy talán valójában nem is élt, noha az ő neve is ott áll a két testvér közös alkotásán, a genti oltáron. Ezt a föltevést azonban valószínűleg el kell vetni. Janról több adatunk van ugyan, de azért még az ő születése idejét sem ismerjük pontosan. Tudjuk viszont, hogy 1422 és 1425 között fontos tisztséget töltött be Bajor Jánosnak, Hollandia grófjának udvarában, és Hágában több képet festett számára. Gazdája halála után Jó Fülöp burgundi herceg vette pártfogásába, és az ő udvarában is megtartotta korábbi rangját. 1432-ben fejezte be az Isten Báránya genti szárnyasoltárát, melyet bátyjával kezdett el festeni.

88. ábra
Jan van Eyck: Isten báránya (szárnyasoltár)

Minthogy Huberttől egyetlen azonosítható munka sem maradt ránk, úgy azt sem sikerült tisztázni, hogy ennek a nyilván hosszú esztendőkön át készült híres szárnyasoltárnak mely részei származnak az ő kezétől. Aragóniai házból való V. Alfonz a legelsők közé tartozott, akik Van Eyck művészete iránt érdeklődtek. Jan utazásai sorában a portugáliai küldetés volt az utolsó. Amint visszatért hazájába, házat vett Bruggében, majd kevéssel utóbb befejezte a genti oltárt (1432). Jan van Eyck több vallásos tárgyú képén van mesterjelzés. Olykor azonban a keretre írta a nevét és az évszámot, így aztán érthető, hogy sok esetben az eredeti képkeret szétszedésekor a keltezés is megsemmisült. A „Madonna a templomban" című képe már magán viseli a jegyeket, amelyek Jan későbbi Madonnáit jellemzik: gyöngéden lehajtott fej, háromnegyed profilban ábrázolt arc, magas, domború homlok, előkelően finom kéz; flamand típusú női szépség.

Jan van Eyck minden idők legnagyobb arcképfestői közé is tartozik. Portréinak kifejező ereje olykor még az olasz kora reneszánsz művészek ilynemű alkotásait is felülmúlja.

89. ábra
Madonna Rolin kancellárral

Jan különálló képmásain azonban már semmi sem vonja el a figyelmünket a titokról, amit minden egyes emberi arc magában rejt. Az 1433-ban festett „Piros turbános férfi" képmásáról már sokan föltételezték, hogy az a mester önarcképe. Az „Arnolfini házaspár". Giovanni Arnolfini olasz kereskedőt ábrázolja, aki 1420-ban telepedett meg Bruggében: a képen menyasszonyának, Giovanna Cenaminak a kezét fogja, miközben jobbját fölemelve mondja ki a házassági eskü ünnepélyes szavait. A tükörben hátulról látszik a szoba; a házaspárral szemben a nyitott ajtóban két alak áll, alkalmasint a két tanú. Egyikük valószínűleg a festő. Jan van Eyck 1441-ben halt meg Bruggében. Az esemény egybenyíló meghitt térben játszódik, a nyitott ablakon át gyönge fény szűrődik be, a földön heverő levetett facipő (amely a hely szentségére utal) meg a jegyespár körül lábatlankodó kiskutya (a hűség szimbóluma) a családi tűzhely nyugalmát is érezteti. A hátsó falon, a tükör felett olvasható a szignatúra: „Johannes de Eyck fuit hie 1434" (Jan van Eyck jelen volt 1434).

90. ábra
A piros turbános férfi
Jan van Eyck: Arnolfini házaspár

Van der Weyden alkotó szelleme, mely kevésbé törekedett eredetiségre és leleményre, mint a Van Eycké, nem is annyira a sokalakos színpadszerű kompozíciókban nyilatkozott meg, hanem inkább a Madonnát és Gyermekét ábrázoló táblaképen. Jan van Eyck Madonnái díszesen felöltöztetett fiatal leányok, akik egy székesegyház belsejében járnak-kelnek, vagy pedig kőből faragott trónon foglalnak helyet. Van der Weyden Madonnái sokkal inkább evilágiak. Érdemes rámutatni, hogy a flamand művészet fő alkotásai közül sok Spanyolországban került elő, ahova még Németalföld spanyol megszállása előtt szállították őket.

91. ábra
Van der Weyden: Columba oltár