A görög formák fejlődése a hellénisztikus kor folyamán inkább nyomon követhető a szobrászatban, mint az építészetben.A korábbi típusok realistábbak, egyénibbek lettek. E fejlődés tipikus példája a Szamothrakéi Niké, amelyet egy győztes tengeri csata emlékére az i. e. II. század elején állítottak. Az istennő egy hajó orrán áll. (Előrenyújtott jobb kezét az újabb ásatások hozták napvilágra.) Előredűlő teste szembeszáll a széllel, amely a ruha redőit korbácsolja. A művész arra törekedett, hogy kifejezze a nehézkedés, a súrlódás jelenségét, és azt, hogyan befolyásolja ezek hatását a változó irányú és erősségű szél.

34. ábra         
A szamothrakéi Niké 

A szobrászok az új fizikai ismereteknek köszönhetően módosították tehát a hagyományos típusokat. Ugyanakkor tovább élt Athén ősi művészeti centruma is, és a nagy remekművekről készült másolatok, dekoratív márvány- és bronzszobrok mint értékes exportcikkek keltek útra. 

A portré a korábbi időszak görög művészetében ritka volt, és csaknem mindig kiemelkedő hősöket és államférfiakat (például Periklészt) ábrázolt. Később a görög sírsztélék is az elhunytak és rokonaik finoman átszellemült mását adták. Szintén római márványmásolatokból ismert a Démoszthenész-szobor, amely közeledést jelent a naturalizmus felé. Arcán már megjelennek a ráncok, a nyugtalanság, annak a kiváló embernek a tragikus szorongása, aki Athén szabadságát beszédekkel akarta megvédeni. Egyes másolatokon összekulcsolódó kezei csak emelik az alak fájdalmas kifejezését. Míg Szophoklész köpenye széles redőkbe hajtott, Démoszthenészé gyűröttebb, mintha csak a szónok ideges gesztusai zilálták volna össze. Az alexandriai és a pergamoni hellénisztikus iskolák mellett a harmadik legjellegzetesebb központ Rhodosz szigete volt, ahol Lüszipposz több tanítványa is élt. Lüszipposz-tanítvány volt a lindoszi Kharész is, a Rhodoszi kolosszus mestere. A kolosszust i. e. 280 táján emelték, 56 évvel később egy földrengés döntötte össze. Maradványai Plinius idejében még láthatóak voltak. Mivel a kolosszusról nem maradtak fenn másolatok, és a helyszínen sem kerültek elő művek, a rhodoszi szobrászok stílusáról két, erről a szigetről származó, már az ókori írók által is csodálattal említett alkotás alapján kell képet alkotnunk. Az egyik a Laokoón-csoport, amelyet Titus római thermáiban találtak meg, ugyanott, ahol egykor Plinius is megcsodálta. A csoportot Hagészandrosz rhodoszi szobrász készítette, fiai közreműködésével. A Laokoón-csoporton túlzó módon jelentkezik az emberi test anatómiájának teátrális megmintázása. Laokoón trójai pap nemcsak az Apollón által küldött hatalmas kígyók fojtogató szorításában, fizikailag szenved, hanem fiai pusztulása láttán lelki kín is gyötri. A szoborcsoport témája a két kígyó által szorongatott emberi test. Az apa mellkasa földagad, izmai és erei túlzottan is kirajzolódnak a bőrre. Arca olyan mértékben torzul el, hogy már talán nem is él, hisz nincs az az emberi test, amely ekkora feszültséget el tudna viselni. (33. ábra)

A rhodoszi szobrászok egy másik alkotása, a római márványmásolatból ismert, Dirké bűnhődését ábrázoló ún. Farnese-bika még jobban szemlélteti ezt a stílust. A szoborcsoport Antiopé fiait, Amphiónt és Zéthoszt ábrázolja, amint Dirkét egy bika szarvaihoz kötözik, hogy az állattól vonszolva pusztuljon el. A Farnese-bika szobrásza a táj érzékeltetésére egy egész sor festői elemet vitt a műbe. Mégis, sem a sziklák, sem a kutyájával a kegyetlen jelenetet figyelő, a többi alaknál kisebb pásztor, de még az ügyesen szerkesztett, az alakokat gúlába záró kompozíció sem kelt túlzott lelkesedést a mai nézőben. (33. ábra) 

35. ábra         
Bal oldalon: A Laokoon-csoport
Jobb oldalon: A Farnese-bika