z építészet fejlődését és méreteit, kifejezési formáit mindvégig közvetlenül befolyásolta egy-egy időszak politikai-gazdasági helyzete, uralkodó ideológiája, ezért a monumentális kőépítmények egyben történelmi emlékek is. A falakon látható képek, feliratok megőrzik építőik tetteit, beszámolnak a kor nagy eseményeiről. Az egyiptomi építészet legjelentősebb emlékei az istenek tiszteletére emelt templomok és a halottkultusz szolgálatában álló monumentális sírépítmények, melyeket időtálló anyagokból építették. Mint korábban említettük, a világi építészetről aránylag keveset tudunk. A lakóházak és a paloták többnyire fából s agyagból épültek, ezért csak elvétve maradt fenn nyomuk.

A templomok: a templomok jellegzetes alaprajzi rendszere a szertartások követelményeinek megfelelően az Óbirodalom korában alakult ki, de végleges formáját csak évezrednyi fejlődés után, az Újbirodalomban érte el. Legfontosabb része, a szentély nem nagy tömeg befogadására szolgál. Az isten-szobrot helyezték el benne, s oda csak a szertartást végző papok s előkelők kis csoportja léphetett be. (20. ábra)

20. ábra
Bal oldalon: Memnóm kolosszusok, Amenhotep 15,5 m magas ülőszobra
Középen: III. Amenhotep oszlopcsarnoka Luxorban
Jobb oldalon: III. Amenhotep udvara a luxori templomban

Maga a templom lényegében a szentélyhez vezető, udvarok és csarnokok sorából összeálló ünnepélyes felvonulási út. Kialakításuk módja, ill. rendeltetésük szerint a templomok külön típusait képviselik a sziklába faragott barlang-templomok, és a síregyüttesekhez tartozó halotti templomok.

Az Óbirodalom korának jellemző sírtípusai a masztaba és az ebből kifejlődő monumentális fáraó-sír, a piramis. A Középbirodalom idején ezeket a sziklába mélyített barlangsír váltotta fel. A masztaba nyújtott négyszögű, lefelé enyhén szélesedő, döntött oldalsíkú építmény, tulajdonképpen az egyszerű sírhalom nagyra növelt mása. A talaj fölötti rész majdnem teljesen tömör. A belső terek az ajándékok elhelyezésére, az áldozatok bemutatására viszonylag kis méretűek. A sírkamra mélyen ezek alatt van, a hozzá vezető függőleges akna bejáratát az építmény rejti. A piramis négyzet alaprajzú, nem egyszer a száz méteres magasságot is jóval meghaladó, gúla alakú, tömör kőépítmény. Korai formája, a lépcsős piramis úgy keletkezett, hogy a fáraó sírhelyét lépcsőzetesen egymásra épülő masztabák sorával emelték ki a többi közül. Az építés menete a későbbiekben is hasonló maradt, de a lépcsők visszaugrásait kiegyenlítették s az így kapott gúla oldalait simára csiszolt és pontosan illesztett kőtömbökkel burkolták. A gúla térfogatához képest a sírkamrák mérete elenyészően kicsi. A hozzájuk vezető folyosó nyílását gondosan elfalazták. A piramishoz az istenfáraó kultuszának szentelt halotti templom csatlakozott. A barlangsírokat nehezen megközelíthető, meredek sziklafalba vésték. A piramisok sokrétű szimbolikájának egyiket eleme a felemelkedés folyamata. A Nap felemelkedése az égboltra, ahonnan a fáraó lelke az égbe száll. A piramisokat is az életből vett mindennapi jelenetekkel díszítették, jelezve ezzel, hogy az élet nem ér véget a halál pillanatában. Legszebb emlékei a Középbirodalom korából maradtak fenn. Az Újbirodalomban (i.e. 155-1070) nem emelnek több piramist. Alapanyagok: mészkő, homokkő, gránit, kvarcit, bazalt, fa és fém. A legtöbbet használt építőanyagok a napon szárított tégla és a nád voltak, de ezen kívül használatos volt még a homokkő, a mészkő és a gránit.